g


A titokzatos Aarburg

 


Aarburg városa meredek sziklás domboldalon, egy középkori kastély köré épült. Alatta hömpölyög Svájc leghosszabb folyója, az Aar, ami éppen a nagy sziklatömb körül áramlik, amelyen a középkori erőd áll, és ahol a Reuss és Limmat folyók is találkoznak.
 


Az első írásos emlék 1123-ból származik. Hajdan a Frohburg grófok uralkodtak itt, majd 1299-ben eladták a várat és az egész várost a Habsburgoknak. Ekkortájt az új tulajdonosok kibővítették az erődöt, ám a berniek elűzték őket 1415-ben. A franciák 1798-as bevonulásakor fejlesztették a várost a jelenlegi méretére. Az AArgau kantont lényegében Napóleon hozta létre, majd egyesítette az egykori Aargau, Baden és Fricktal kantonokat, végül Aarburgot is hozzácsatolta. Aargau jelenleg a negyedik legnagyobb kanton népességet tekintve.

Aarburg városában 1840-ben tűzvész pusztított, és a hegyoldali házak, valamint a gyönyörű templom is megrongálódott. A falut újjáépítették, bár a fő erődítmények nélkül. A vár melletti sziklatornyon 1842 és 1845 között új gótikus stílusú templomot emeltek.


Ma az erődben található a Kantonale Jugendheim, ami a fiatalkorú bűnelkövetők fogva tartására és rehabilitálására szolgál.

 

 

 



Archívum Kapcsolat