Putyin titkai
A birodalom első asszonya
Putyin megpróbálja elrejteni magánéletét a világ elől, ám ennek ellenére mindig kiszivárog néhány fontos információ. Legutóbb az a hír látott napvilágot, hogy Putyin a cári elődöket meghazudtolóan, pazar olasz stílusú palotát építtetett a Fekete-tenger partján. Az egy milliárd dollárnál is többe kerülő épületet a világ egyik legdrágább ingatlanának tartják. Három helikopter leszállópálya várja az idelátogatókat, úgy tűnik, hogy Putyin nagy forgalomra számít. A Szocsi közelében lévő birtokon több medence is épült, különlegességnek számít az óratorony, és a tengerhez vezető földalatti alagút. Putyin szóvivője azonban azt nyilatkozta, hogy ez a palota nem Putyiné, és nem ismerik a tulajdonost, ami eléggé hihetetlenül hangzik.
Putyin megpróbálta azt is eltitkolni, hogy már 2007 februárjában elvált Ludmilla Shkrebnevától, ám ez sem sikerült. Az elnök ugyanis tartott honfitársai negatív reakciójától. Ludmillával kötött házasságából két lánya született. Maria Putyina 1985-ben, látta meg a napvilágot Leningrádban, Jekatyerina Putyina pedig 1986-ban született Berlinben.
Putyin idősebb lánya, Maria idén augusztus 15-én egy bolgár kórházban fiúgyermeknek adott életet. Állítólag Putyin is meglátogatta a lányát, és gratulált az újszülötthöz, akit Vlagyimirnak neveztek el.
Egyes információk szerint már Putyin kisebbik lánya, Jekatyerina is férjhez ment, amit ugyancsak tagad a család. Ám ezt a koreai sajtó is bejelentette. Egy koreai exdiplomata fia, Yoo Yong-Gu a szerencsés kiválasztott. Nemrég Katyerinát orosz testőrök kísérték Koreába, aki egyes vélekedések szerint Dél-Koreában akar élni. Más információk szerint mindkét lány álnéven él, ám nem lehet tudni, hogy hol tartózkodnak.
Putyin már évek óta kapcsolatot tart fenn a muszlim vallású, üzbég Alina Kabajeva tornásznővel, aki tatár apától származik, és 1963-ban született Taskentben.
A szép és fiatal Alina Kabajeva olimpiai tornászbajnok, de politikus is. Az ellenzéki frakcióban foglal helyet. Noha Putyin tagadja, de egy francia lap szerint már feleségül vette Alinát. Ezt azonban hivatalosan cáfolták.
Két évvel ezelőtt Alina fiút szült Putyinnak az egyik legdrágább európai klinikán, a gyermek neve Dimitrij. A gyermekről és Alináról egy fotó is megjelent a sajtóban.
A hivatalos verzió szerint Putyin élete nyitott könyv, nem iszik, sportol és szereti az állatokat.
|