FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 

 

 

 






A Versace-ház vagyona

 

 

 

Két nő, Donatella és Allegra karaktere tükröződik vissza a Versace-ház idei divatkollekciójában. A 31 éves Allegra Versace Beck a híres olasz tervező, Donatella Versace lánya. 


Allegra világhírű nagybátyja, Gianni Versace halála után a cég 50 százalékát örökölte, amelynek értéke azóta is növekszik. A tragikus gyilkosság idején 1997-ben, amikor Andrew Cunanan megölte Giannait a villája előtt, a nagybátyjához erősen kötődő kislány még csak 9 éves volt.

Giannival együtt sajnos a divatház csodás alkotásai is örökre eltűntek. Ezek a ruhák és cipők már némi csalódást okoznak azoknak, akik még emlékeznek, milyen ruhákat tervezett a divat nagymestere. Ennek ellenére a cég szakemberei mégis csak jól szervezik a vállalati eladásokat, hiszen a bevételük folyamatosan emelkedik. Mérvadó források úgy becsülték, hogy Allegra vagyonának nettó értéke mintegy 900.000.000 dollár. Anyja, Donatella, a cég alelnöke és vezető tervezője a vállalat részvényeinek mindössze 20, míg Santo nagybátyja a 30 százalékát örökölte, továbbá a igazgatóság elnöke lett.

 

 

 

Allegra eleinte Milánóban tanult, majd az USA-ban járt művészettörténeti és színészeti kurzusokra. Már 18 évesen megkapta az örökségét, és 2011-ben a vállalat igazgatója lett.
Allegra fivére, Daniel a húszas éveiben Londonban élt rockzenészként. Bár Allegra örökölte a Versace részvények 50%-át, Gianni azonban Danielről sem feledkezett meg, hiszen ráhagyta rangos művészeti gyűjteményét, ami Picasso, Basquiat és Leger vagyont érő alkotásait is magába foglalja.

 

 

Allegra a Versace-divatház főrészvényese és igazgatója, de emellett különböző New York-i színházakban is dolgozik.
Felváltva tölti idejét Milánóban, New Yorkban és a Los Angelesben.  Éveken át súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, többek között anorexiával, amit állítólag sikerült legyőznie. Bár a Versace-kollekció egyes darabja olyanok, mintha anorexiásokra tervezték volna.

Az üzletasszony színésznő a magánéletét nem tárja a nyilvánosság elé. Általában úgy cselekszik, ahogy jónak látja, lehetőleg távol a kíváncsi fotósktól.


 

 

 

 

 




A Versace cég luxushotelei azonban káprázatosak, a legnagyobb kényelmet és eleganciát kínálják a gazdag vendégeknek.

 

 

 

 

Ez a pompás épület a dubaji Versace Palace

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2017. Minden jog fenntartva
Design: C@diz