FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

 

A törvény előtti egyenlőség elve sérül Németországban!

 

Hamburgban a szocializmust idéző intézkedéseket vezettek be. A szenátus olyan jogszabályt alkalmaz, amely szerint a használaton kívüli kereskedelmi ingatlanokba bármikor migránsokat költöztethetnek. Úgy gondolják a vezetők,  hogy ha a tulajdonosok tiltakoznak, akkor akár erőszakkal is elvehetik a telkeiket, épületeiket. Legalábbis ezt hangsúlyozta Till Steffen, a Zöld párt parlamenti képviselője. A CDU-s Andre Trepoll szerint azonban ez óriási támadás a polgári rend, és a magántulajdon ellen.
A hamburgi Szabad Demokraták (FDP) elnöke, Katja Suding is elfogadhatatlannak tartja ezt az irányvonalat. Úgy véli az ilyen kényszerítő intézkedések csak a menekültekkel szembeni ellenérzést növelhetik. Szerinte is meg kell oldani a Merkel által előidézett problémát, de egyáltalán nem ezen a módon, hanem a fennálló rend keretei között.

Hamburgban, a hatalmas kereskedelmi és kikötővárosban más gondokkal is szembesülniük kell az embereknek. A rendőrség tehetetlen a bűncselekményeket elkövető észak-afrikai fiatal bevándorlókkal szemben. A német városban jelenleg több mint 1800 úgynevezett kísérő nélküli menekült tartózkodik, akik közül a legtöbben az utcán élnek, és naponta számos bűncselekményt követnek el, a leggyakoribb a kézitáskalopás.  Hamburg leghíresebb sugárútján, a Jungfernstiegenen már szinte átvették az irányítást és az ellenőrzést a bandák.
Brémában sem jobb a helyzet, hiszen rendkívül veszélyes külföldi csoportok tartják rettegésben a helyi lakosokat. Többé már nem állami monopólium az erőszak. Nincs közbiztonság. Komoly gondot okoznak például a kurdok. A hatóságok egyre több figyelmet próbálnak fordítani a kelet-európai klánokra is, főként a Balkánról érkezőkre, az albánokra valamint a szerbekre, egyelőre nem sok sikerrel.

Az egykor elegáns Düsseldorf belvárosában sem lehet senki biztonságban. Őrület, de október 2-án egy 19 éves marokkói bevándorló megerőszakolt egy 90 éves nőt a város szívében. A beteges, barbár cselekedetek rettegésben tartják a lakosságot. Ám a nemi erőszak nem egyedi eset. Több ezer nőt és gyermeket erőszakoltak meg vagy zaklattak eddig Németországban. Angela Merkel kancellárnak is akadt mondanivalója ezzel kapcsolatban. Lelkesen üdvözölte az Afrikából, Ázsiából és a Közel-Keletről az országba érkezett, több mint egymillió, főként férfi bevándorlót.


Az egyre agresszívabb Zöldek pedig azt követelik, hogy szigorítsák az Internet platformok ellenőrzését, hogy senki ne merjen szót emelni sem a menekültek, sem a hatósági intézkedések ellen.
Főként azt szeretnék, hogy az internetes társaságokat büntessék meg, ha a követeléseknek nem tesznek eleget. Aki ellentmond, az gyűlöletet kelt szerintük. Ezáltal sérül a törvény előtti egyenlőség. A menekültekkel szembeni pozitív diszkrimináció viszont rendkívül veszélyes.
A német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Thomas Oppermann azt mondta, hogy a közösségi média óriásaitól, mint a Facebook, a Twitter és más platformok tulajdonosaitól meg kell követelni, hogy 24 órán belül távolítsák el a hamis híreket és az illegális hozzászólásokat. Ha ezt nem teszik, akkor akár 500.000 € büntetésre számíthatnak. Kérdés, hogy mi minősül nemkívánatos publikációnak?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2017. Minden jog fenntartva
Design: C@diz