Apák és fiúk
Rod Steward, a világhírű rocksztár arra törekedett, hogy nyolc gyermekével megnyugtató kapcsolatot ápoljon, ami nem bizonyult mindig elégségesnek. Ma már kétségtelenül többet törődik utódaival, mint mozgalmas fiatalkorában.
A 72 éves zenész legidősebb fia, Sean tinédzser korában is sok gondot okozott a legendás énekesnek. A fiatalember már 19 évesen súlyos alkohol- és a kábítószergondokkal küzdött, noha az apja megpróbálta megfékezni gyermekét. Mindezen problémák miatt az apa-fiú kapcsolat meglehetősen bonyolulttá vált. A helyzet nem javult az évek során sem, sőt 2002-ben bűncselekménnyel vádolták a fiút, mert megtámadott valakit Miamiban. Később Sean Stewardot 2010-ben letartóztatták, mert érvénytelen jogosítvánnyal vezetett, majd 2015-ben őrizetbe vették a Miami repülőtéren, ahol a csomagszállító futószalagján lovagolt. Nyilvánvaló, hogy Sean Stewart nem jó úton halad, és apja megállíthatatlan sikereit sem tudta feldolgozni.
Nicolas Cage legidősebb fia ugyancsak sokat vitatott személyiség. Az alkohol- és kábítószerfüggő Weston fiatal kora ellenére már kétszer házasodott. Második feleségétől 2014-ben egy fia született, Lucian Augustus, és az apaság segített kilábalni szorongató helyzetéből. Egy ideig kiegyensúlyozottabb, stabil életet élt, ám 2017-ben letartóztatták, miután alkoholos állapotban balestet szenvedett és elmenekült a helyszínről. A kórház elhagyása után bírságot kellett fizetnie.
Michael Douglas legidősebb gyermeke, Cameron Douglas is súlyos gondokkal terhelte a színészt. A világhírű filmsztár 2010-ben élete egyik legbonyolultabb, legszörnyűbb időszakát élte át, hiszen nemcsak torokrákot diagnosztizáltak nála, hanem fiát heroin birtoklás és drogkereskedelem miatt letartóztatták. Cameron hét évet töltött börtönben, ami lényegében megmentette az életét, majd
2016-ban, röviddel azt követően, hogy kiszabadult a börtönből, megismerte a jóga-oktató Viviane Thibest és családot alapított. Kapcsolatukból tavaly decemberben megszületett első gyermekük egy helyes kislány. Úgy tűnik, hogy Cameron Douglas az évek során sikeresen megváltozott. Így Michael most már boldog nagypapa.
|