Ariane Rothschild bankokat irányít
Az elegáns Ariane Langner a világ leghíresebb banki dinasztiájába házasodott be 1999-ben, amikor feleségül vette Benjamin de Rothschild. Tukánok, jaguárfogak, majomkarmok és Amazónia vidékéről származó ékszerek díszítik párizsi irodáját, ami egy kőhajításnyira található az Elysée-palotától.
A családi hagyomány szerint mindig a férfiak irányították a szerteágazó Rothschild-ház bankjait. Ezért meglepő változást jelentett, amikor Ariane 2015-ben átvette a francia Edmond de Rothschild által alapított magánbank- és vagyonkezelő csoport vezetését. Jelenleg is a cég vezérigazgatója és alelnöke, férje, Benjamin pedig az igazgatóság elnöke. A Rothschild-család francia ága immár a hetedik generációval büszkélkedhet.
Ariane El Salvadorban született, és Kolumbiában, Zaire-ban, továbbá a Kongói Demokratikus Köztársaságban nőtt fel. Apja egy nemzetközi gyógyszergyártó cég vezetőjeként dolgozott.
Ariane arról nyilatkozott az újságíróknak, hogy amikor Afrikában élt a büszkeség alapvető, erős családi értéknek számított. Európába költözése után sokkolta ennek a hiánya. A bankárok közül szerinte sokan önközpontúak, ami arrogáns és destruktív. Ariane de Rothschild úgy véli, hogy meg kell reformálni a hagyományos magánbankokat, mert a szolgáltatások, valamint az ügyfelek igényei a legfontosabbak. Elengedhetetlennek tartja a nők alkalmazását, mivel nem lát különbséget a férfi és a női vezetők között. Rothschild asszony jól irányítja nemzetközi nagyvállalatait. Már 2016-ban 163 milliárd euró értékű eszközt kezelt, és 2800 embert foglalkoztatott. Franciaországi, luxemburgi, svájci bankjainak menedzserei remekül dolgoznak együtt, amit ugyancsak nagy előrelépésnek tart.
Az akkurátus hölgy a vállalat hongkongi fiókját bezáratta, mert nem hozott elég nyereséget. Jelenleg sem fejleszti ázsiai érdekeltségeit, de nem feledkezik meg erről a feladatról. A Rothschild-család sikerei ugyanis felkeltették az ázsiaiak érdeklődését. Az ottani ügyfelek főként arra kíváncsiak, hogyan lehet létrehozni hét generációs, világot behálózó nemzetközi vállalatot.
Ariane úgy véli, hogy napjainkban Macron irányításával Franciaország már jobban kedvez a gazdagoknak, és sok párizsi magánbankár is egyetért ezzel. A választás óta a „gazdagok elnöke” elnevezést kapta, és megígérte, hogy tovább mérsékeli a vállalkozások és a tehetősek adóját.
A Rothschild-ház történetét mítoszok lengik körül, de Ariane nem akar a nagy múlt fogságába esni, és nem szeretné, ha az általa irányított Rothschild-vállalatok muzeális értékké válnának. Fontosabb, hogy a bankokat valódi célokkal bíró cégként kezeljék az emberek. Modernizálni szeretné a mítoszok halmazán trónoló cégcsoportot. A vállalat kiválóan teljesít, és megfelel a következő generációk szükségleteinek, akik inkább a szociális ügyeket helyezik majd előtérbe. A kitűnő kommunikációnak köszönhetően humanista, segítő emberekként emlegetik világszerte a család tagjait. Ám a valóság kissé árnyaltabb.
Érdekes történetről számoltak be a lapok, ami eléggé elgondolkodtató.
Benjamin de Rothschild két védett területet bérel Kamerun földjein, ami lehetővé teszi a külföldről érkező vadászoknak, hogy lemészároljanak 55 ezer euró értékű erdei elefántot. Emiatt a trófeavadásztatással foglalkozó Rothschild-cég alkalmazottai a gyűjtögető életmódot folytató pigmeusokat elűzték ősi földjeikről 2016-ban, ami a nemzetközi joggal ellentétes. A megjelent újságcikkek szerzői arról számoltak be, hogy a helyi lakosokat és a családjaikat elűzték.
A Survival International bennszülött érdekvédelmi csoport 2016 februárjában hivatalos panasztnyújtott be a World Wide Fund for Nature (WWF) világszervezethez a vadászcég ellen az erőszakos bántalmazás és a földrablás miatt. A The Guardian lap szerint ez volt az első alkalom, hogy egy környezetvédelmi csoport ilyen módon kiállt a helyiek érdekében.
Állításaikat Benjamin de Rothschild cége cáfolta. Sőt a vezetők azt közölték, hogy jelentősen hozzájárultak a pigmeusok életkörülményeinek javításához. Fürdőszobával és öltözőkkel felszerelt faházakat építettek nekik, amelyek kényelmesek és otthonosak. A bennszülött kameruniak viszont azon tűnődnek, hogyan tarthatják fenn magukat a erdei luxustáboraikban, ha elűzik őket a vadászterületeikről és földjeikről. Ariane felelős az Edmond de Rothschild csoport banki tevékenységén kívül a borgazdaságaik működtetéséért.
Gondoskodik a bordeaux-i borvidéken található 30 birtokukról és a területen álló Lauret kastélyról is.
A spanyolországi Vega Sicilia Rothschild borászat is sikeres. A vállalkozás 2004-ben született a Tempos Vega Sicilia és a baró Edmond de Rothschild borvállalkozásának egyesülésével. A spanyol Enrique Johansson építész alkotása a látványos épület. A borászati üzem területe 10 000 négyzetméter, amihez 40 000 négyzetméter kert és szöllészet tartozik.
Dél-Afrikában is virágzik a Ruppert & Rothschild, amit 1997-ben alakított a Dél-afrikai dr. Anton Rupert, és a francia báró Edmond de Rothschild. Cégüket a fiaik, Anthonij Rupert és Benjamin de Rothschild báró viszik tovább. Ma a Rupert család és Benjamin de Rothschild báró tekintélyes, eredményes partnerek a bortermelésben.
Argentínában működik a "Flechas de los Andes" borászat, ami Benjamin de Rothschild és a vállalkozó Laurent Dassault közös vállalkozásának eredménye. A "Flechas de los Andes", azaz az Andok nyilainak elnevezett cég a Rothschild-család jelképére utal, ami az öt Rothschild testvért, Mayer Rothschild fiait jelképezi. A 2004-ben alapított borászat, az Argentína Uco völgyében az ország egyik legmagasabb színvonalú borát termeli bordeaux-i borkészítési technikával.
Benjamin de Rothschild nem túl gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt. Felesége vezeti a család befektetési bankját, és neveli négy lányukat. Benjamin eközben főként Svájcban tartózkodik, a Genf közelében található Pregny kastélyban.
|