Egy titokzatos könyv
Milliárdos írók
Viola Henderson
Főoldal

d

Folytatódik az Avatar

Jön a ”Sanctum”

 

 

James Cameron elkészítheti az Avatar második és harmadik részét is. Mint az már ismeretes, az Avatar minden idők legjövedelmezőbb filmje, amely a Fox szerint csak a mozibevételekből 2,8 milliárd dollárt hozott a cégnek. Az alkotás a Blu-ray és a DVD-k eladása terén is világelső. Az Avatar második részét 2014. decemberében, a harmadik részét, pedig egy évvel később szeretnék a nagyközönségnek bemutatni. Az Oscar-díjas rendező és a Fox Filmed Entertainment 2015. végéig kötött szerződést. Az Avatar következő két része természetesen külön-külön is tökéletesen érthető történetek.

Az Avatar című alkotásnál jól bevált különleges technológiával készül a ”Sanctum” című film, amelyet február negyedikén mutatnak be Amerikában. Ennek a filmnek a producere James Cameron, de érthető, hogy a rendezésbe is besegített a híres művész. A 3D-ben forgatott akció-thrillert az Universal Pictures cég forgalmazza.f
A ”Sanctum” bővelkedik víz alatti felvételekben, hiszen olyan barlangászok történetét tárja a nézők elé, akik egy addig ismeretlen barlangrendszert akarnak feltárni.
James Cameron személye bizonyára garancia lesz a sikerre, noha a műalkotást az Avatarral ellentétben kevés pénzből és ismeretlen színészekkel (Richard Roxburgh, Rhys Wakefield, Ioan Gruffudd, Alice Parkinson, Dan Wyllie) készítették el. Mindez arra utal, hogy ez a produkció elsősorban üzleti vállalkozás, és az új technika előnyeit kiaknázva nagy bevételt remélnek az alkotók.

 

h

 

Jelenet a "Sanctum" című filmből

A ”Sanctum” sztorija igaz történeten alapszik. Néhány barlangkutató elindul felfedezni egy barlangrendszert. Ám váratlanul hatalmas vihar kerekedik, ami alaposan megtorpedózza az elképzeléseiket. A merész kutatók a barlang járataiba beömlő víz miatt kénytelenek más utat keresni kifelé, mint amin bejutottak. A film szereplői mindvégig emberfeletti küzdelmet folytatnak a természet erőivel szemben.

 

Barlangászok a föld mélyén

 

 

 

 

 

 

 

Az üzleti élet moguljai
Érdekes információk
Szuperingatlanok madártávlatból
Kapcsolat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva
Design:Sis@