Orosz bankár 23 gyermekkel
Roman Avdeev, orosz bankár és felesége 23 gyermeket nevel. Közülük négy a sajátjuk, a többieket pedig örökbe fogadták. Állítása szerint soha nem tesznek különbséget a csemeték között, és ez a gyerkőcök mosolygós arcát látva, minden bizonnyal igaz is.
Avdeev filozófus, férj, apa, emberbarát és mellesleg a moszkvai Credit Bank tulajdonosa. Felesége, Elena angolt tanít egy intézetben. Roman hiába kéri, hogy hagyja abba ezt a munkát, hiszen így is sok teher hárul rá, ám a hölgy nem adja fel a hivatását. Elena egyetért férje céljaival és szeretettel, gondoskodással tartja össze a hatalmas családot. Összesen 10 orosz és négy Londonból érkezett pedagógus tanítja a gyerekeket. Mindez nem olcsó mulatság, de a bankár dúsgazdag ember, telik a költségekre.
Roman Avdeev elmondta, hogy eleinte pénzt adtak az árvaházaknak, de úgy vélték, ez a segítség nem elég hatékony, nem ad elég biztonságos hátteret a kis árváknak. Márpedig a milliárdos arról híres, hogy bármibe kezd, kiemelkedően jó eredményeket akar elérni, ezért inkább az örökbefogadást tartotta jó megoldásnak. A gyerekek oroszul és angolul tanulnak. Két mikrobusz szállítja a srácokat az iskolába. A terveik szerint, ha felnőnek, Angliában folytatják majd a tanulmányaikat, hogy kifogástalan egzisztenciával rendelkezhessenek.
Roman Avdeev hetente háromszor, négyszer jógázik, ehhez már öt órakor felkel. Szeret evezni, kerékpározni, futni, és ráadásul vegetáriánus is. Szenvedélye a filozófia, amiről kitartóan blogol. Mindebből kitűnik, hogy Avdeev nem egy szokványos orosz milliárdos.
Avdeev 1967-ben született Ondintovóban. A Moszkvai Nemzetközi Egyetem Üzleti és Informatikai szakán 1994-ben diplomázott. Ezt követően 1996-ban a Lipetsk Állami Műszaki egyetemen végzett. Jelenleg a műszaki tudományok kandidátusa.
Roman és felesége egyébként Moszkva külvárosában nőttek fel.
Figyelemre méltó, hogy a milliárdos tulajdonában lévő pénzintézet a legdinamikusabban fejlődő orosz bank. A bankár a legtöb időt a munkahelyén tölti, de bevallása szerint a család legfontosabb a számára.
A bankár igazi sportember
|