A szerencse kegyeltjei

Carlos (Charlie) de Beistegui és családja

 

Bálok, fényes társasági élet, fényűzés, jellemezte Carlos de Beistegui művészeti gyűjtő, üzletember egész életét, akit előkelő körökben csak Charlie-nak hívtak. Most a farsangi mulatságok idején felidézzük a XX. század legnevezetesebb álarcosbálját, amit éppen Beistegui szervezett egykor velencei palotájában.

 

Charlie Beistegui mindkét őse Spanyolországból vándoroltak Mexikóba a 18. században. A családja az ezüstbányákból, a gazdálkodásból, valamint ingatlanügyletekből szerezte hatalmas bevételeit. Mexikó uralkodójának, Habsburg Miksa császárnak 1867-es kivégzése után a família elmenekült Mexikóból és Franciaországban telepedett le. Beistegui 1895-ben már Párizsban született. Franciaországban, Spanyolországban, valamint Angliában nevelték fel, és csak néhányszor látogatott rövid időre Mexikóba. Családtagjai diplomáciai tisztségeket láttak el Mexikó képviseletében az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Spanyolországban, valamint Oroszországban. Charlie pedig mesés vagyont örökölt, ezért nemes egyszerűséggel "Monte Cristo grófjának" nevezték barátai.

 

 

 

A háború alatt az elegáns Groussay-kastélyban élt, és sokat utazgatott. Szinte semmit sem észlelt a világot megrendítő, pusztító folyamatokból. Soha sem nélkülözte a jó társaságot, a finom ebédeket és a pompás vacsorákat. Beistegui-t nem zavarta Franciaország német megszállása sem, mert spanyol diplomáciai útlevéllel rendelkezett, és semleges ország állampolgárának tekintették.

Beistegui 1948-ban megvásárolta a Palazzo Labia barokk épületet Velencében, közvetlenül a nagy csatorna mellett, és intenzív restaurációba kezdett. A fényűző Labia palotában 1951. szeptember 3-án jelmezbált tartott a világ előkelőségeinek. Ne feledjük, hogy mindez csupán hat évvel a második világháború befejezése után történt. Ez volt az első és utolsó igazán látványos esemény a híres bálteremben. Az álarcos mulatságot a 20. század egyik legnagyobb és legrangosabb társadalmi eseményeként tartják számon, ezért az évszázad báljának nevezték. Ez az esemény indította el például Pierre Cardin karrierjét, aki erre az alkalomra 30 varázslatos jelmezt készített. A vendéglistán szerepelt többek között III. Aga Khan, Jacqueline de Ribes grófnő, Jacques Fath és Cristian Dior divattervező, valamint Salvador Dali. A palotát, ahol a bált rendezték, eladták 1964-ben egy olasz televíziós társaságnak.
Cecil Beaton angol fotós a következőket írta naplójában a házigazdáról: "Beistegui könyörtelen ember. Szomorú, de hiányzik belőle az együttérzés, a szánalom vagy a hála. Ugyanakkor a legönelégültebb, és a legörömtelibb ember is, akivel valaha találkoztam". Más előkelőségek sem vélekedtek kedvezőbben a dúsgazdag férfiról. A kitűnő érzékkel megáldott műgyűjtőt sznobnak tartották, aki bármit megengedhetett magának. Azt mondták, hogy soha nem bánt barátságosan az emberekkel, sőt olykor kifejezetten bántotta őket.
Charlie hihetetlenül szerencsés embernek számított, hiszen családja gazdagságának köszönhetően varázslatos életet élhetett. Nagybátyja, aki szintén a Carlos de Beistegui nevet viselte (1863–1953) többek között elképesztően gazdag festménygyűjteményt hagyott rá. Derék őse azonban nagylelkűen a párizsi Luvres-nak is adományozott néhány Rubens, van Dyck, Goya és Nattier alkotást.

Minden csodás életút véget ér azonban egyszer, hiszen Charlie Beistegui meghalt 1970-ben utódok nélkül. Halála után unokaöccse, Juan de Beistegui (1930–2017) lett az örökös. Juan Beistegui a művészeti gyűjtők harmadik generációját képviselte immár a családban. Miután 1957-ben feleségül vette az arisztokrata Annick de Rohan-Chabot-t, kifejezetten a francia bútorok királyi eredetű darabjainak megszerzésére összpontosított. Ám 2017-ben elhunyt, de az évszázad bálját megszervező nagybátyjához hasonlóan mindvégig fényűző életet mondhatott magáénak. Halála után jelentős vagyont örököltek a családtagok.