A mesés Boldt-kastély
A Boldt-kastély George C. Boldt, porosz bevándorlóról kapta a nevét, aki a szállodaiparban gazdagodott meg. Bár konyhai munkásként kezdte, erős munkabírása, és az ügyfélszolgálat iránti elkötelezettsége miatt gyorsan feljutott a ranglétrán.
Boldt nevéhez fűződik többek között a szobaszerviz létrehozása a szállodákban. Rendkívül népszerűvé vált azzal a mondásával, hogy „Az ügyfélnek mindig igaza van”. Az egyik általa vezetett szálloda a fényűző New York-i Waldorf Astoria volt, ami az úgynevezett "aranykorban" a gazdagokat szolgálta ki. . l Aztán 1904-ben Louise, az imádott asszony 31 esztendősen hirtelen meghalt. Boldt annyira megrendült, hogy táviratban értesítette a szigeten dolgozó munkásokat, hogy azonnal hagyják abba a munkát. A híres üzletember soha többé nem kereste fel a szigetet. Az építkezés nem fejeződött be és egy kicsit a feledés homályába merült. A befejezetlen kastély 73 évig állt üresen. Az időjárás, a falaira firkált graffitik és az idő múlása megviselte a szerkezetet. Aztán 1977-ben a Thousand Islands Bridge Authority átvette az épületet, és megkezdte a helyreállítását. Hosszú évtizedek után, több millió dolláros költséggel a kastély helyreállítási munkálatai zajlanak. A Szent Lőrinc-folyó szigetén lévő kastélyt májustól októberig látgathatják a turisták.
|
|||
|