FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 

 

 

 


 




A korrupciót a Nyugat együttműködésnek nevezi!
Pusztuló Borneó

 

 

Andre Vltchek  ismert filozófus, regényíró, filmkészítő és oknyomozó újságíró dokumentumfilmet akar készíteni arról, hogy a nyugati gyarmatosítók miként pusztítják el Borneó csodás szigetét. A holland és a brit betolakodók nem tisztelik sem a környezetet, sem a helyi lakosokat, miközben a demokráciáról papolnak, és szüntelenül más országokat oktatgatnak.

 

 

Andre Vltchek Szentpéterváron született, majd honosított amerikai állampolgár lett. Több mint 140 országba járt már, miközben háborúkról és konfliktusokról tudósított. Vltchek többek között élt Latin-Amerikában, Afrikában, Óceániában, Kelet-Ázsiában, valamint a Közel-Keleten, és jól ismeri a világot. Három  regénye az "Aurora", "A birodalom leleplezése" és  "A nyugati imperializmus elleni küzdelem"  politikai bestsellerré vált.  

Borneó 75 évig csak brit "protektorátusként" működhetett, ám a politikai függetlenség kivívása után az Egyesült Királyság új módszerekkel ismét teljesen ellenőrzi a sziget erőforrásait. 


 

Az idén (2017-ben) az újságíró meglátogatta Borneót, és láthatta a vadkapitalizmus halálos következményeit. Valaha ez a sziget az egyik legszebb helynek számított a földön, amit áthatolhatatlan trópusi erdők, magas hegyek és hatalmas folyók tarkítottak. Kultúrája egyedülállónak számított. Több ezer állatfaj harmóniában élt együtt, megosztva a lakóteret más lényekkel, például madarakkal, lepkékkel és ritka növényekkel, fákkal, virágokkal. A mágikus, szelíd és tiszta világ azonban örökre eltűnt. A több évszázados rablás, lopás és kapzsi fakitermelés következményei már nyilvánvalóak.

Az újságíró úgy véli, hogy a látszatfüggetlenség után a Nyugat megrontotta a helyi eliteket. A vezető réteg mindhárom országban (Indonézia, Malajzia és Brunei) szinte teljesen a Nyugat irányítása alatt áll. Amit itt elegánsan a külföldi hatalmakkal való szívélyes együttműködésnek neveznek, az valójában korrupció. A nyugati országok vezetői megkeresték és hatalomra segítették azokat az embereket, akik hajlandók segíteni a térség kirablását, továbbá lelkiismeret-furdalás nélkül szolgaságba, szegénységbe taszítják saját népüket. A komprádor burzsoázia erre mindig hajlandó volt. Mindezt azért teszik, hogy megtartsák kiváltságaikat, nyereségüket, és megtöltsék saját kasszájukat, valamint a neokolonialista betolakodókét.


Az újságíró állítja, hogy a világ minden részében a nyugati államok a legszélsőségesebb vallási folyamatokat használják fel, hogy rabszolgává tegyék a helybéli embereket, miközben agymosással nyugtatgatják a lakosságot. Ezt a folyamatot sajnos ma már Európában is megfigyelhetjük.
Vltchek elmondta, hogy mint internacionalista, úgy érzi, hogy kötelessége küzdeni Borneó megmentéséért. Bevallása szerint egyelőre még nincs elég pénze a dokumentumfilm elkészítéséhez, de minden eszközzel igyekszik előteremteni.

A kolonializmus soha nem szűnt meg, valójában él és virul Borneóban, és szinte mindenütt Délkelet-Ázsiában. A helyi "elitek" lényegében az európai és az észak-amerikai nagyhatalmak érdekeit szolgálják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2017. Minden jog fenntartva
Design: C@diz