FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

 

Brezsnyev dédunokájának tragédiája

 

Leonyid Iljics Brezsnyev dédunokájának, Galinának tragikus sors jutott osztályrészül. Élete java részét elmegyógyintézetekben töltötte, szabadulása után pedig hajléktalanul kóbortolt, noha apja bankár volt. Kezdjük az elején. Leonyid Brezsnyev 1964 és 1982 között vezette a Szovjetuniót, 1982-ben bekövetkezett halála után drámai fordulatot vett a család élete.

Galina Filippova, Brezsnyve dédunokája Moszkvában született 1973-ban. Édesanyja, Victoria E. Milaeva, Brezsnyev unokájaként látta meg a napvilágot, édesapja  pedig Mikhail Filippov bankár volt. Öt éves korában a szülei elváltak. Galina mostohaapa mellett nőtt fel. Eleinte luxuskörnyezetben és jómódban élt. Később Moszkvában szerzett diplomát, majd egy ideig titkárnőként dogozhatott. Férjhez ment, de hamarosan elvált és magára maradt. Ekkor Galina Filippova visszatért az anyjához. Nem tudta feldolgozni viszontagságos életét, italozni kezdett. Anyja, Victoria úgy próbálta megmenteni a lányát a szenvedélybetegségtől, hogy pszichiátriai intézetbe vitette.
Tehát Galina 28 évesen került első alkalommal elmebetegek közé. Hosszú, kegyetlen évek után hagyhatta el a kórházat. Amikor kijöhetett a klinikáról csavargó élet várt rá.

Moszkvai kapualjakban aludt, élelmiszert a szemétből szerzett, hiszen akkortájt Brezsnyev dédunokája hajléktalanként élt. A nő felismerhetetlenségig megváltozott. Kimerülten, fogak nélkül, borotvált fejjel (hogy ne tetvesedjen), már  nem úgy nézett ki, mint a régi, elkényeztetett kislányka.
A 33 éves hajléktalan Galina egyik alkalommal egykori férje otthonának bejáratához ment, hogy felmelegedjen. Hajdani anyósa azonban nem ismerte fel a lépcsőházban alvó szerencsétlen teremtésben fia korábbi feleségét, és hívta a mentőket. Az orvosok nem hitték el, hogy Galina Filippova, Brezsnyev dédunokája fekszik előttük.

Csak miután megadta egy osztályvezető, majd a gyermekkori dajkájának a telefonszámát, és azok igazolták a kilétét, kizárólag ezután fogadták el a megdöbbentő tényt.

Ezután ismét intézetbe került. Az orvosok megsajnálták és hagyták, hogy a kórházban éljen. Gondozták, sőt belső munkákat is adtak neki, például takarított az intézményben.

Így újabb hét évet töltött ott. Ebben az időszakban sem az anyja, sem a rokonai nem látogatták. Minderről egy televíziós műsorból értesülhettek az emberek. Ma ismét szabad. Galina 43 éves, valamelyest rendeződött az élete. Most úgy érzi, hogy kedves, segítőkész emberekre talált a világban. Ám arca cseppet sem hasonlít egy 43 esztendős nőére, inkább egy meggyötört, idős asszonyéra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2016. Minden jog fenntartva
Design: C@diz