Carla ismét gitárt penget
Carla Bruni-Sarkozy, Franciaország korábbi first lady-je, amióta elvált Sarkozy exelnöktől ismét modellként és énekesként hívja fel magára a figyelmet. Továbbra is népszerű, hiszen a ma is szép művész napjainkban számos magazin címlapján látható.
Az olasz származású énekesnő új albuma 2013. áprilisában jelent meg. Mindenki azt suttogja, hogy „A pingvin” című dala Francois Hollande, jelenlegi francia elnökről szól, akit cseppet sem hízelgő jelzőkkel illet, magányos pingvinnek nevez, és arra figyelmezteti, ha útját még egyszer keresztezi, akkor megtanítja, hogyan csókoljon neki kezet. Mindez azt jelzi, hogy Brunit alaposan felkavarta Hollande választási győzelme, hiszen emiatt kellett elhagynia, a számára oly fontos Élysées-palotát. Bruni az újságírók kérdezősködésére azonban változatlanul tagadja, hogy Hollane elnökről szólna a dala.
Az egykori first lady továbbra is ragaszkodik a rivaldafényhez. 2011-ben elfogadott egy kis szerepet Woody Allen "Midnight in Paris" című filmjében. Sokat elárul róla az, hogy házassága is addig tartott, amíg Sarkozy elnöksége.
Fő területe azonban továbbra is a zene, hiszen a 45 éves Carlának most a negyedik albuma jelent meg. Maga írja dalai szövegét, sőt sokszor a zenét is Carla komponálja. Az énekesnő 2013 őszén turnéra készül. November 22-én, 23-án és 24-én például koncertet ad a Casino de Paris-ban, ahol feltehetően Hollande bosszantására „A Pingvin” című dal is szerepel majd a repertoárjában.
|