FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

Coco Chanel

A kémkedő divatikon

 

 

Coco Chanel forradalmasította a divatipart, megalkotta a modern nő eleganciáját az 1920-as években. Ám azt már kevesebben tudják, hogy a II. világháború alatt a németeknek kémkedett. Tartós divattá tette a rövid szoknyát, a „kis fekete ruhát”, a csillogó kosztümékszereket, és mindenekelőtt a világ legnépszerűbb parfümjét, a Chanel N° 5-öt. 

 

j

 

 

Coco, az ünnepelt divatikon alapjában változtatta meg a nők öltözködését. Az életéről számtalan film készült, amelyek bemutatták rendkívüli karrierjét. Ám az utóbbi időben személyiségének sötétebb oldalát is feltárták, kiderült, hogy a náciknak dolgozott. Coco kém mivoltát 2011-ben egy amerikai szerző, 2014-ben pedig egy francia dokumentumfilm is bizonyította. Annak idején számos neves francia művész együttműködött a nácikkal, többek között Maurice Chevalier, Jean Cocteau, Sacha Guitry, sőt Edith Piaf is.

Hal Vaughan publikálta a könyvében, hogy Chanelt az Abwehr 1940-ben, 57 éves korában F-7124 kód alatt beszervezte ügynöknek. A "Westminster"-t fedőnévként használta, egykori szeretőjére, Duke of Westminsterre emlékezve. Coco a háború előtt Duke of Westminster, vagyis Randolph Churchille szeretőjeként gyakran megfordult Winston Churchill köreiben is.

dKésőbb hosszú viszonyt kezdett a playboy Hans Günther von Dincklage báróval, aki a náci kémhálózat tagjaként közvetlenül jelentett Goebbelsnek. A Chanelnél jóval fiatalabb Dincklage lett a divatguru utolsó nagy szerelme. Együtt utaztak Madridba, Berlinbe, és gazdag európaiakat próbáltak toborozni a németek megsegítésére.
Egyébként Chanel Párizsban mindvégig a Ritzben lakott, noha a berlini vezérkar állítólag elrendelte, hogy a luxusszállodát kizárólag magas rangú személyiségek használhatják. Coco valóban jó kapcsolatokkal rendelkezett, ha tartósan ott maradhatott. A háború befejezése után letartóztatták, de Winston Churchill beavatkozásának köszönhetően Chanelt hamarosan elengedték. 


gEkkor Coco sietve csatlakozott svájci száműzetésben élő szeretőjéhez. Továbbra is luxuskörülmények között élt, de ekkor már erős drogfüggés jellemezte mindennapjait.
A múltját belengő gyanú ellenére a divat nagyasszonya hetvenévesen, 1954-ben ismét Párizsba költözött, és elkezdte újjáépíteni az ikonikus Chanel-házat. Pierre és Paul Wertheimer, Coco üzlettársai lehetővé tették a visszatérését. Neve továbbra is hasznot hozott számukra, és döntésüket remek üzleti megoldásnak tartották.

Világhírű parfümjét, a Chanel No. 5-öt ekkor már a Wertheimer család birtokolta. Chanel mindig paranoiásan félt, hogy a Wertheimer testvérek lopnak tőle (bár az ügyvédje biztosította őt az ellenkezőjéről), és a háború alatt, amikor a család Amerikába menekült, Coco megpróbálta teljesen ellenőrzése alá vonni a közös termék forgalmazását. Ám Wertheimerék előre látták, hogy a nácik (vagy Chanel) esetleg megpróbálják kisajátítani a céget. 

h

Pierre Wertheimer Gregory Thomas ipari kémet küldte Franciaországba, aki megszerzte a Chanel No. 5 kémiai képletét, és így azt Amerikában is elő tudta állíttatni.

Közben Chanel kijelentette, hogy Pierre Wertheimer mident elrabolt tőle. Viszont Coco sem mutatott megbánást korábbi tetteiért. Ráadásul 1954-re a franciákat már nem érdekelte, hogy ki dolgozott együtt a németekkel és ki  nem. De Gaulle miniszterelnök úgy döntött, hogy az összes francia ellenállónak tekintendő, és csak az ország fellendülésére koncentrált. 
A tehetséges Chanel ebben a környezetben ismét sok-sok pénzt termelt. Végül  1971-ben, 87 évesen  meghalt Párizsban, stílszerűen egykori háborús otthonában, a Ritz Hotelben.

 

j

 

Madame Gabrielle Labrunie-Chanel, Coco unokahúga a következőket mondta Hal Vaughan írónak: "Ezek a nehéz idők az emberekből szörnyű dolgokat hoztak ki. Chanel egyszerűen fogalmazva megalkuvó volt, aki azt tette, amit a túlélésért tennie kellett."k

 

 

 

 

 

 

 

A Chanel birodalom kizárólagos tulajdonosa 1983 óta a Wertheimer család. A família nyilatkozatban ismerte el, hogy a divattervező háború alatti szerepének számos eleme még rejtély, de az semmiképpen nem mondható, hogy Coco antiszemita lett volna.
Hal Vaughan az "Egy ágyban az ellenséggel" című világhírű könyve a divatikonról pedig hatalmas sikert aratott.

 

 

 

 

 

 

 

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2015. Minden jog fenntartva
Design: C@diz