g

e


Cristoforetti lesz az első űrhajósnő Európában, aki a nemzetközi űrállomást vezetheti


Samantha Cristoforetti olasz űrhajós lesz az első európai nő, aki 2022-ben vezeti majd a Nemzetközi Űrállomást (ISS). A 44 éves űrhajós két amerikai, Sunita Williams és Shannon Walker után, a harmadik nő lesz a világon, aki az ISS parancsnokaként teljesíthet szolgálatot. Cristoforetti, akit Olaszországban becéve AstroSam néven ismernek, a 68-as expedíció ideje alatt veszi majd át a vezetést - jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA).

Cristoforetti űrhajós, pilóta és mérnök. Felsőfokú tanulmányai során Münchenben, a Műszaki Egyetem mérnöki, majd Moszkvában a Mengyelejev Egyetemen vegyészmérnöki karán szerzett diplomát, de tanult Toulouseban is, a Nápolyi Egyetemen pedig repülésügyi tudományokból kapott képesítést.
A űrhajósnő az olasz légierő hivatásos tisztje, és több mint 500 órát töltött a levegőben különböző gépeken. Még 2014-ben 199 nap 16 óra 43 perces űrbeli tartózkodásával megdöntötte, "az egyetlen repülés alatti űrben tartózkodás" női rekordját a Nemzetközi Űrállomáson.

Samantha Cristoforetti az Nemzetközi Űrállomáson:

 

f

 

 

Archívum Kapcsolat