FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Cindy lánya született modell

 

 

A világhírű topmodell, Cindy Crawford 11 éves lánya, Kaya Gerber sikeresen debütált Donatella Versace 2012-es tavaszi-nyári gyermekdivat kampányában. Donatella szerint, a kamera szereti a fiatal modellt, éppen úgy, mint egykor az édesanyját, és ez kétségtelenül különleges adottság. A forgatás ideje alatt Cindy végig figyelemmel kísérte lánya szereplését, izgult érte, és büszkeséggel töltötte el gyermeke sikere. Érdekelte, hogy ki készíti a fotókat a lányáról, és milyen sminkelést alkalmaznak. A kislányt máris "trónörökösként" emlegetik. Cindy azonban ellenzi, hogy Kaya rendszeresen vállaljon fellépést. Szerinte még túl korai lenne a folyamatos munka. Ez a döntés mindenképpen helyes, hiszen láthattuk már, hogy a gyermekként sikeres sztárok élete felnőttként egyáltalán nem lesz túl boldog. Crawford tehát nem csak szép, de okos is.

Mint ismeretes Cindy-t 16 évesen fedezte fel egy fényképész. Beiratkozott az Elite Modell iskolába, majd félbehagyta a modell pályát, és vegyészetet tanult az egyetemen. Igazi karrierje New Yorkban kezdődött 1986-ban.
Cindy boldog házasságban él férjével, Rande Gerberrel, aki szintén modellként kezdte pályafutását. Párja jelenleg az Egyesült Államok elsőszámú szórakoztató- és bárhálózatának tulajdonosa, amit két testvérével együtt üzemeltet. Cindy Crawford és Rande Gerber házasságából két gyermek született, fiuk, Presley 1999-ben, lányuk, Kaya pedig 2001-ben látta meg a napvilágot.

Egyes orgánumok szerint Cindy féltékeny a lányára, de ha így lenne, valószínűleg nem engedélyezte volna, hogy gyermekként a kifutóra lépjen. Az bizonyos, hogy a lapokat könnyebb eladni egy ilyen csacska címmel.

 

 

 

 


Rande Gerber fantasztikus bárhálózatának egyik gyöngyszeme a madridi ME szálloda tetőteraszán lévő Penthouse Rooftop bár. Ide eljutni nagyszerű eseménynek számít, de nem olcsó mulatság.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-
   
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2010. Minden jog fenntartva
Design: C@diz