Elhallgatott
fehér- rabszolgaság!

 

Az európai fehérek ellen irányuló muszlim rabszolga-kereskedelem történelmi tény, mégis szándékosan megpróbálják elhallgatni, leplezni ezeket az információkat. Ne feledjük, hogy az észak-afrikai muzulmánok mintegy 1.250.000 európai keresztényt hurcoltak el rabszolgának a 16-dik század elejétől a 18-dik század közepéig. A muszlim befolyás alatt álló Algéria, Marokkó, és Tunézia kalózai betörtek a spanyol, francia, olasz, angol, ír, holland és izlandi területekre, ahonnan férfiakat, nőket és gyerekeket hurcoltak el. Ez a gyakorlat annyira általánossá vált, hogy a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán határain fekvő régiók, így Portugália lakói is rettegtek a muszlim hajók folyamatos jelenlététől. 

Az elfogott fehér európai férfiakat általában az iszlám területeken lévő kőfejtőkben, bányákban, földeken és építkezéseken dolgoztatták. A nőket pedig a berber háztartásokban, vagy háremekben ágyasként használták. Mindezt a muszlim Szent Háború nevében tették azokkal szemben, akik nem követték Mohamed szent könyvének iránymutatásait.

Eközben Algír városa az európai partoknál zajló muszlim kalózkodásnak köszönhetően az oszmán uralom idején, a 16-dik században egyre jobban gazdagodott. Ugyanakkor a nyílt támadások az európai országok kereskedelmi tevékenységét nagymértékben akadályozták, továbbá az elfogott keresztényeket eladták a rabszolgapiacokon, jobb esetben váltságdíjat kértek értük. A keresztény királyságok különböző szervezeteket hoztak létre, hogy pénzt gyűjtsenek az Afrikába hurcolt európai rabszolgák szabadságának megvásárlásához.

Robert C. Davis, az Ohio Állami Egyetem emeritus történész professzora összehasonlította az európai partok mentén megvalósult, úgynevezett mediterrán fehér rabszolgaságot, a fekete afrikaiakat Amerikába szállító rabszolga-kereskedelemmel. Davis professzor becslése szerint az 1500 és 1650 közötti években sokkal több fehér keresztény rabszolgát hurcoltak el a berber vidékre, mint ahány fekete afrikait Amerikába vittek. Davis professzor megállapításai szerint az európai keresztények eltitkolt, láthatatlan rabszolgasága több figyelmet érdemelne a tudósok részéről, mint amennyit valójában kap.

A "fehér rabszolgaság" kifejezést Charles Sumner, az USA egyik szenátora használta először 1847-ben  azokra, akiket a barbár államokba, elsősorban Algírba, az oszmán Algéria fővárosába hurcoltak és eladtak a berber kereskedők. A keresztény-rabszolgaság magába foglalta az elrabolt európai nőket is, akiket gyakran török háremekben tartottak fogva. Sumner republikánus szenátor azonban elítélte a rabszolgaság minden formáját.

Davis professzor szerint Európa úgy válaszolt a fehér rabszolgaságra, hogy számos ország, így például Franciaország, Spanyolország, Hollandia később meghódította és gyarmatosította Észak-Afrika azon területeit, ahol állampolgárait rabszolgaként fogva tartották. A nyugati tudósok azonban, az előzményeket teljesen figyelmen kívül hagyva, az európaiakat "gonosz gyarmatosítóknak" tekintették és nem áldozatoknak. Davis szerint a mediterrán rabszolgaságot többek között azért hagyták figyelmen kívül és minimalizálták, mert nem becsülték fel jól a fehér foglyok teljes létszámát.

 

 

 

Saul António Gomes, a Coimbra Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzora, Robert Davishez hasonlóan vélekedik. A fehérek elhurcolása kihatott Európa pénzügyi, kereskedelmi, demográfiai, valamint kulturális és vallási életére is. Gomes szerint a nyugati neokolonializmus, különösen 1780 után eredményesen visszaszorította, zsugorította a keresztény-rabszolgaság piacait. Ennek köszönhetően már békeszerződéseket kötöttek a 18-dik század végén, valamint a 19-dik század elején, és sikerült megmenteni 1813-ban mintegy 600 portugált, akiket Algírban tartottak fogva. Ám a professzor szerint a nyilvántartások is azt mutatták, hogy az iszlám világban a fehér rabszolga-kereskedelem még a 20-dik század elején is fennállt. A 19-dik század első éveiben az Egyesült Államok és néhány európai nemzet harcolt, és megnyerte a kalózok ellen zajló első, valamint második berberháborút. Végül 1904-ben Párizsban aláírták a fehér rabszolga-kereskedelem visszaszorításáról szóló nemzetközi megállapodást, ami már valóban hatásosnak bizonyult.

Feledve a fehér rabszolgaságot, ma már sokan csak a fekete rabszolgaságra hajlandók emlékezni, noha a rabszolgaság valójában bőrszíntől függetlenül végigkísérte az emberiség történetét. Ismeretes, hogy a hébereket a babiloniak tartották rabszolgaságban, a rómaiak pedig a görögöket, a makedónokat és a szíreket. Természetesen a fekete rabszolgaság része a világtörténelemnek, de a fehér-, keresztény-rabszolgaság is létezett, amit éppen a muszlimok valósítottak meg. Azt mondták, azért hurcolták el a fehéreket, mert azok keresztes hadjáratokat szerveztek ellenük. Így igaz, viszont a muszlimok uralmuk alá hajtották Jeruzsálemet, és a szent város felszabadításáért indultak hadba a fehér keresztények.

Manapság a feketék azt követelik, hogy a fehérek kérjenek bocsánatot a kiváltáságaikért és a bőrszínük miatt, sőt boruljanak térdre előttük. A fenti tények ismeretében semmi okuk a fehéreknek, hogy a elnézést kérjenek. A fehérek ismerik a történelmet, és nem felejtenek. A feketéknél tapasztalható pusztító bosszúállással azonban nem lehet véget vetni a gyűlölködésnek.

Egy korabeli fotó: