Nem invesztál Európába az orosz-francia üzletember
Az orosz-francia származású Andrej Dellos tulajdona a csodálatos párizsi Puskin Kávéház és Étterem. Az üzletember Moszkvában született, apja orosz építész, anyja francia énekes volt. Gyermekkorát és serdülő éveit a Szovjetunióban töltötte, majd a moszkvai Képzőművészeti Főiskolán tanult. Később Franciaországba emigrált, ahol éveken át festőművészként alkotott Párizsban és Nizzában. Építész apja azonban úgy gondolta, hogy a művészet nem komoly szakma, ezért inkább a mérnöki munka felé terelte. Az intelmek ellenére szerencsésnek bizonyult festőként is, hiszen egy orosz bank szinte minden művét megvásárolta. Dellos az 1990-es évek elején tért vissza Moszkvába. Úgy nyilatkozott, hogy ebben az időszakban a városban veszélyessé vált az élet és a vállalkozás. Az orosz főváros azóta konszolidálódott.
A Puskin kávézó hálózatot Gilbert Bécaud 1964-es Nathalie című dala ihlette. A slágerben egy francia férfi és egy orosz szépség Moszkvában együtt sétált a Vörös téren, majd forró csokoládét ivott a Puskin Kávéházban. Dellos fejében elraktározódott Bécaud dala, ám nem ismert ilyen kávézót, noha ezen a helyen töltötte a gyermekkorát. Francia származású nagyapját gazdag és híres divattervezőként tartották számon, aki több száz üzletházat működtetett Moszkvában és Szentpéterváron a múlt század elején. A szocializmus idején azonban a család elszegényedett. Nagymamája emlékezett arra, hogy korábban valóban létezett Moszkvában Puskin kávézó. Végül Dellos 1999-ben megnyitotta az első Puskin Kávéházat az orosz fővárosban Alexander Puskin költő születésnapjának 200. évfordulóján.
Andrej Dellos vállalkozó ezután ismét Párizsba utazott, hogy ott is megvalósíthassa az álmait. Megnyitotta a "Café Pouchkine Madeleine" éttermet és kávézót, ahol csodás bútorok, kifinomult ízlésnek megfelelő ételek és desszertek várják a vendégeket.
Dellos szerint Európa helyzete ma eléggé elgondolkodtató. A 63 éves orosz-francia üzletember Szergej Tsehmistrenkónak (Сергей Цехмистренко) adott interjúban azt nyilatkozta, hogy Európában most új ökumenikus kísérlet zajlik, amelyben vallásos multikulturális társadalmat hozzanak létre szocialista alapon. Véleménye szerint ez szörnyű elgondolás. Azt ajánlotta az európai politikusoknak, hogy alaposan tanulmányozzák Sztrugackij könyvét, amelynek címe "Nehéz istennek lenni". A műnek az a fő üzenete, hogy sajnos lehetetlen az emberiséget boldoggá tenni.
Egyesek szerint a szocializmus egy jó ideológia, csak az oroszoknál siklott félre Sztálin miatt. Az orosz-francia üzletember azonban másként gondolja, és aggódik az európai helyzet miatt.
Dellos azt mondja, hogy a francia „sárga mellényesek” ma úgy vélik, hogy a jobbmódúaknak szét kell osztaniuk mindazt, amit teremtettek. Ráadásul a migránsok nemzetiségüktől vagy vallásuktól függetlenül szintén meg vannak győződve arról, hogy az őket befefogadó államok polgárai kötelesek nekik átadni a vagyonukat. Napjainkban ügyvédek seregei keresik a kiskapukat, hogy ez az elképzelés megvalósuljon. Mindez csodás, csak az a baj, hogy valakiknek meg is kell teremteni az elosztandó javakat. Az eddigi szocialista társadalmi kísérletek mindenütt kudarcba fulladtak, sok keserűséget okozva azoknak, akik nem csak elosztani és fogyasztani képesek, hanem teremteni is. Arról Dellos sem szólt azonban, hogy a gazdagok ügyesen elkerülik az adózást, és az új társadalmi kísérlet főként az egyszerű állampolgárok pénzéből valósulhatna meg, nekik kellene lemondaniuk a javaikról.
Andrej jelenleg tart a zavaros helyzettől. "Egy ilyen ellentmondásos Európában aligha érdemes arra törekedni, hogy minden fővárosban vagy festői városban megnyissak egy Puskin kávéházat" - nyilatkozta Dellos. A sikeres üzletember a világ más részein viszont terjeszkedik, és exkluzív hálózatot teremtett, hiszen több mint 60 éttermet és kávéházat működtet. Népszerű Japánban, sőt nemrég megnyílt a Café Puskin az arab Katarban is.
Andrej Dellos kétszer házasodott. Jelenlegi felesége, Eugenia (Jenny) Metropolszkaja. Dellosnak az első házasságából született Catherine nevű lánya. Második felesége egy fiúval ajándékozta meg. Az ifjú Maxim Dellos napjainkban Nagy-Britanniában tanul.
A Puskin Kávéház Párizsban:
|