g

e

A Demokrácia- és szabadság szigete

 

 



Törökországot általában nem tekintik demokratikusnak, mégis van egy szigete, amit Demokráciának neveznek.

Az oszmán időkben Yassiada szigetére telepítették a száműzötteket, ami Isztambul partjaitól hat mérföldre fekszik a csodálatos Márvány-tengerben.  A terület a figyelem fókuszába került az 1960-as katonai puccs után. Akkor Adnan Menderest, Törökország első demokratikusan megválasztott miniszterelnökét, valamint a Demokrata Párt (DP) vezető tagjait letartóztatták majd börtönbe vetették és bíróság elé állították. Egy ideig a szigeten őrizték, majd elfogult és illegális tárgyalás után halálra ítélték Celal Bayar elnököt, Menderes miniszterelnököt, Fatin Rustu Zorlu külügyminisztert és Hasan Polatkan pénzügyminisztert. Viszont  Bayar később kegyelmet kapott.


A sötét múlt után jött a meglepő fordulat, hiszen a korábban a Yassiada néven ismert terület nevét 2013-ban „Demokrácia- és szabadság szigetre” változtatták. Ezzel végleg hátrahagyta ijesztő történelmét. A hangulatos tengeri birodalom ma már a Menderes-korszak emlékműve. Erdoğan miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a sziget annak a küzdelemnek a jele, amelyet az ország folytatott a függetlenségéért. Konferenciaközpont, szálloda, szabadtéri múzeum, mecset, könyvtár is épült itt, és minden nap látogatható. Kertjei, virágos teraszai népszerűek az idelátogatók körében. Sokan kritizálták azonban azokat a változásokat, amelyek 2015 után következtek be a területen. A korábban erdős szigetet ugyanis teljesen beépítették, és szinte hiányoznak a fák, amivel az emberek ma sem tudnak megbékélni.

A sziget napjainkban emberi jogi és nemzetközi demokrácia-találkozóknak is otthont ad. Az így szerzett tapasztalatokat pedig globális szinten is megosztják. Ám Törökország kormányának a demokráciáról alkotott képe meglehetősen eltér az európai elképzelésektől.

A Demokrácia- és a szabadság szigete:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 



Archívum Kapcsolat