g

e

Leo titokzatos alapítványa

 

Leonardo DiCaprio amerikai színész kampányt indított a bosznia-hercegovinai folyók védelméért. Meg akarja akadályozni a jelenleg tervezési fázisban lévő 463 kis vízerőmű felépülését. Híres környezetvédelmi alapítványa azonban állítólag nem eléggé átlátható. Az oknyomozó újságírók évek óta szeretnének belepillantani a nyugtákba.

A balkáni régió és a világ természetvédelmi csoportjai Leonardo DiCaprióval együtt sürgette nemrég a Bosznia-Hercegovina Föderációt, hogy törvényben tiltsa meg az új kis vízerőművek létesítését. Fadil Novalic miniszterelnök a következőket nyilatkozta: "Személyesen támogatom a környezetvédelmi civil szervezeteket. Úgy gondolom, hogy a tiszta folyók fontosabbak számunkra, mint az áram." Meg kell hagyni érdekes meglátás. Gondolkodni kellene inkább olyan megoldásokon, amelyekkel a környezetet is megóvhatnák, és elegendő áramot is termelhetnének, hiszen erre is akadnak jó példák.
A Leonardo DiCaprio Alapítvány a továbbiakban LDF, a sztár hírnevének felhasználásával, a fényes adományozó gálákon, a sajtó publikációk szerint több mint 100 millió dollárt gyűjtött az alap számára 2014 óta. Az LDF honlapja pedig arról számol be, hogy 1998-as megalakulása óta 59,6 millió dolláros támogatást ítélt meg több mint 65 szervezetnek, de a részletes pénzügyi kimutatásokat nem tették közzé.

Leo alapítványát a Kaliforniai Közösségi Alapítvány (CCF) szponzorálja. Ráadásul az LDF honlapján az Adományozás oldal összezavarhatja az adományozókat a következőkkel: "Adományozzon az LDF alapunknak a Kaliforniai Közösségi Alapítványnál." Ez olyan, mintha DiCaprio elrejtené alapítványát, a csoportját támogató Kaliforniai Közösségi Alapítvány alá. 
Hihetetlenül népszerű az adományozás a hírességek körében, hiszen az alapítványaikon keresztül nyújtott támogatást azonnal levonhatják az adójukból. Ezzel hatékonyan csökkentik saját költségeiket. Ráadásul az adományozóknak nem kell közzétenniük a pénzük elköltésének módját. Alig akad olyan híresség, akinek nincs alapítványa. A filmsztárok helyzete egyértelműen privilegizált, ezért általában nem támogatják azokat a politikai erőket, amelyek megkövetelnék az elszámoltatást.
A CharityWatch nevű, visszaéléseket feltáró őrzőcsoport már 2016-ban megjegyezte, hogy Leonardo alapítványa, az LDF nem tett közzé olyan pénzügyi kimutatásokat, amelyek segítenék annak eldöntését, hogy az alapítvány, milyen hatékonyan gyűjtött pénzt, és mire költötte el az adományokat. Senki sem tudja, honnan jön a pénz és hová kerül. Tehát, amikor Leo bejelenti, hogy több millió dollárt adományoz az elefántok megmentéséért, akkor senki sem tudja egész pontosan, hogy mi is történt valójában.

Mint ismeretes Jair Bolsanaro, Brazília elnöke megtámadta tavaly Leonardo DiCapriót és az alapítványát. Bolsanario szerint Leo csoportja felelős az amazóniai esőerdők elmúlt tavaszi tűzvészéért. Leo ezt egyértelműen tagadta. A liberális sajtó azonnal a segítségére sietett, és közzé tette, hogy ezt senki sem hiszi róla, de megjegyezték egyes újságírók, hogy a kellemetlen helyzetet Leo hibája idézhette elő. A "The Hollywood Reporter" és a "CharityWatch" eddig ugyanis sikertelenül próbált kapcsolatba lépni az LDF alapítvánnyal és a CCF-szel, vagyis a tényleges működésükről nem győződhettek meg.
DiCaprio nemrégiben a National Geographic céggel együttműködve "Az özönvíz előtt" (Before The Flood) címmel megjelentetett egy dokumentumfilmet. Ebből megtudhatjuk, hogy a színész három év alatt öt kontinensre látogatott el, többek között az Északi-sarkra, hogy saját szemével lássa a klímaváltozás hatásait. Egyes kritikusok szerint a film lényege, hogy a sztár és kísérete sokat bámul ki a repülőgépek ablakain, miközben valakiktől komolyan követelik a változásokat. Leo bejárta  világot, miközben az őt és csapatát szállító repülőgépek, és helikopterek szennyezték a környezetet. Majd az így elkészült filmet sikeresen forgalmazza.

Természetesen fontos a környezetvédelem, de nem úgy, hogy néhány önmagát aktivistának nevező híresség hangoskodva követelőzzön. Jó példát kellene inkább mutatni másoknak.
Ezek után nem csoda, hogy Leonardo DiCaprio a tizenéves svéd klímaváltozási aktivistát, Greta Thunberget korunk vezetőjének nevezte első találkozásukkor, még 2019 novemberében.  Majd együtt tüntettek a klímaváltozás káros hatásai ellen. Számunkra pedig egyre jobban kibontakozik, hogy valójában ki, hová tartozik, és kik mozgatják a háttérben a szálakat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Archívum Kapcsolat