FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Globális online kalózkodás

 

Gyakran még be sem mutatnak egy filmet, de már ingyenesen letölthető a neten, ami hatalmas kárt okoz az alkotóknak. Ugyanilyen helyzetbe kerültek az utóbbi időszakban a zenészek és énekesek is. Az illegális szolgáltatók viszont meggazdagodnak. Nem csoda, ha a hatóságok megpróbálják megbüntetni a nemzetközi internetes kalózokat.

A sértő tartalmakat már most is eltávolítják az Interneten, de akadnak még Facebook-on is olyan információk, amelyek megdöbbenést váltanak ki. Sokkoló az információ áradat, és az anarchikus körülmények a kalózoknak kedveznek. A hatóságok mindenesetre már tettek egy lépést.

 

 

 

 

Éppen 38. születésnapját ünnepelte a dúsgazdag Kim Dotcom, amikor január 20-án letartóztatták Új-Zélandon. Pénzmosással, internetes kalózkodással, továbbá a szerzői jogok megsértésével vádolják. Dotcom, vagyis eredeti nevén Kim Schmitz, Németországban született. Az új-zélandi hatóságok nemrég Dotcomot a csodás birtokán fogták el. Dotcom állítólag felfegyverkezve bevetette magát a pánikszobába. Ennek ellenére mégis elfogták.

Kim Dotcom társalapítója volt a Megaupload.com nevű honlapnak,  ami a legnagyobb fájlmegosztó a világon. A 2005-ben létrehozott Megaupload vállalat székhelye Hong Kong. Kim Dotcom illegális tevékenységekből félelmetes gazdagságra tett szert. Jelenleg egy új-zélandi börtönben ül, és bírósági tárgyalásra vár. Dotcomon kívül más Megaupload alkalmazottat is megvádoltak, Bram van der Kolk, Finn Batato és Mathias Ortmann is a bíróság előtt felel majd tetteiért.

Dotcom 25.000 négyzetméteres fényűző kúriát bérelt Új-Zélandon, Aucklandtól 15 mérföldre. Értéke 30 000 000 új-zélandi dollár, vagyis ez az egyik legdrágább ingatlan az országban. Összesen 18 luxusautót foglaltak le Dotcom birtokán. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya megkezdte a kalózkodás elleni törvénytervezetek kidolgozását. Az FBI lekapcsolta a legnagyobb fájlmegosztót, a Megaupload-ot. A legnagyobb nemzetközi hackercsoport, az Anonymus, erre megtámadta az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és az FBI honlapját, és világszerte tiltakozást váltott ki a túlzott ellenőrzés. Ezt követően, az amerikai szenátus felfüggesztette a törvénytervezetek további előkészítését. Egyelőre a szellemi alkotások védelme nem megoldható. Mindenütt tiltakoztak a cenzúra és a weboldalak tartalmának durva ellenőrzése és blokkolása ellen. A film- és zenei stúdiók egyelőre nem tudják megvédeni a tartalmaikat, ezzel óriási kárt okoznak a szerzőknek. A törvényalkotóknak olyan megoldást kell találni, amelyben a szerzői jogok védelme nem sérti a sajtószabadságot. Mostanáig nem sikerült a helyes arányokat kialakítani.

 

 

 

 

 
   
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva
Design: C@diz