FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

 

Dinasztikus találkozások

 

1914. június 28-án Szarajevóban katonáskodott a 22 éves Duró Imre honvéd, egyébként géplakatos, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd és felesége Zsófia főhercegnő elhaladt előtte, alig két méternyi távolságra. A bécsi udvari etikett szerint a hadgyakorlatozó katonák nem tiszteleghettek a főhercegi párnak, mert ez a tiszteletadás kizárólag a monarchia császárát illette meg. Ám a katonák kicselezték a szabályokat, kimenőruhát öltöttek, és immár kötelmek nélkül, sorfalat állva üdvözölték Ferenc Ferdinándot és asszonyát. Közöttük szalutált Duró Imre tüzér is.

w

 

 


 

 

Éppen szétszéledtek az emberek a Miljacka folyó partján, amikor hírt kaptak a trónörökös pár elleni merényletről és a halálukról. Gavrillo Princip szerb terrorista gyilkos lövései hirtelen megváltoztatták a történelem alakulását, kitört az első világháború. Ezután Duró Imre tüzérként Isonzónál harcolt, majd a háború befejezése után visszatért Karcagra szeretett családjához.

Duró Imre fia, az ifjú Duró Imre vasesztergályosként dolgozott, ami akkortájt remek műszaki foglalkozásnak számított. Kezdetben minden jól alakult, de 1939. szeptember 1-én kitört a II. világháború. Ezúttal az ifjú Imre ment a harctérre, délvidéken utászként küzdött mindvégig, majd épségben hazatért. Szerencsésen leszerelt, ám újra behívták aknamentesítésre 1945 augusztusában. A veszélyes művelet közben, sajnos Mezőtúron felrobbant egy akna a kezében. Még élt pár napig, de a penicillin hiánya miatt végül belehalt a sérüléseibe. A délceg Duró Imre hátrahagyta feleségét és kisfiát, az újabb kis Duró Imrét.

Az ifjabb Duró Imre Géza Budapesten, 1943. szeptember 29-én látta meg a napvilágot. Születésekor édesanyja, Katalin a kórteremben vészelte át a bombázást. Imre apa nélkül nőtt fel, de okos és szorgalmas diák révén felvételt nyert a neves Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikumba, ami akkor Magyarország egyik elit középiskolájának számított. Ezután a Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának, híradástechnika szakán végzett. Ezt követően a rádióműsorszóró és hírközlő szakmérnöki posztgraduális képzésen, végül pedig a 2 éves gazdaságmérnöki szakon is diplomázott.

Diplomákkal felvértezve egész életét a távközlésnek és műsorszórásnak szentelte.  A Hunsat Magyar Űrtávközlési Részvénytársaság műszaki igazgatójaként, később vezérigazgató helyetteseként rendszeresen Párizsba repült az Eutelsat Nemzetközi Űrtávközlési Vállalat székhelyére. 2001-ben ennek a nagyhírű cégnek az igazgatóságába is beválasztották, ahol 4 évig töltötte be ezt a tisztet.
Az egyik alkalommal, amikor Párizsba utazott a repülőtéren megpillantotta Habsburg Ottót, aki szintén külföldre készült. Az egykor hatalmas Habsburg dinasztia sarja és egy Duró Imre útja ismét kereszteződött. A repülőtér business várójában egy ideig egymás mellett üldögéltek alig két méternyi távolságra, majd ki-ki folytatta a maga útját.

e

Ezek után bizonyára senkinek nem okoz meglepetést, hogy időközben újabb Duró Imre született, aki ma már 42 éves. Szerencsére békében telt eddigi élete. A Műszaki Egyetem mérnök-informatika szakán végzett, és sikeres programfejlesztő informatikusként dolgozik. Nagytudású, tehetséges, kitartó és szívós, akárcsak a felmenői. Budapesten él, és még véletlenül sem találkozott a Magyarországon élő, immár polgári Habsburg család tagjaival. Az útjaik nem keresztezik egymást, különböző irányba haladnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2016. Minden jog fenntartva
Design: C@diz