FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

 

Az Echonald zenekar Tükörképe

 

A melodikus metált játszó Echonald alapító tagjai Krajczár Ferenc és Krajczár Márió testvérek, polgári foglalkozásuk mellett minden szabadidejüket a zenének szentelik, dalaikat maguk szerzik.

Bár vidéki zenekarként is több tehetségkutató versenyt megnyertek, a bemutatkozási, illetve szereplési lehetőségek beszűkültek.

 2013-ban a testvérpár szülei úgy döntöttek, gyermekeik tehetségének bemutatására a főváros közelében több lehetőség lehet, ezért Szerencsről Budaörsre költöztek. Néhány tagcsere után Váradi Ferenc és Tóth János gitárosok csatlakozásával alakította ki az együttes a jelenlegi felállását.

Az elmúlt hónapok fontos eseménye volt a Reflection című dal (angol nyelven) megjelenése egy külföldön  kiadott válogatás CD-n.

 A napokban szerzői kiadásban megjelent második lemezük Tükörkép címmel. Honlapjuk, a www.echonald.hu folyamatosan frissül, fellépéseik száma folyamatosan növekszik.

Érdekesség, hogy a 2014-ben megrendezett Szerencsi Csokoládéfesztiválon már budaörsi zenekarként adtak koncertet.

Az Echonald kiemelten készül a Syma Csarnokban tartandó Magyar Világtalálkozón való fellépésére is, amelyre május 30-án kerül sor.

 

 

 

 

 

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2015. Minden jog fenntartva
Design: C@diz