Archívum Kapcsolat

 

r 

Emine Erdoğan
szultánaként él


Erdoğan török elnök 1100 szobás palotában lakik négy gyermekével és házastársával, ami 30-szor nagyobb, mint a Fehér Ház. Felesége, Emine pedig a török sajtó szerint szeret költekezni. Drága ruhákat, cipőket, táskákat, régiségeket vásárolgat, amikor férjét elkíséri külföldi útjaira. Amíg Recep Tayyip Erdoğan tárgyal, az elegáns bevásárlóközpontok bezáródnak, hogy Törökország első hölgye békében vásárolhasson. Ilyenkor ugyanis biztonsági okokból lezárják az áruházat a vásárlók előtt. Emine a japán látogatásuk során körülbelül ötvenezer dollárt adott ki. Varsóban, régiségvásárlásra egyetlen délután 37.000 fontot, azaz 15 millió forintot költött. Brüsszelben a migráns válság megállítása érdekében folytatott megbeszélések idején, öt órán keresztül vásárolt, és egy óráig megbénította a városi forgalmat.

 

A szimpatizánsok természetesen megpróbálják kedvező színben feltüntetni. Azt állítják, hogy szerény életet él, szem előtt tartja a szigorú muszlim értékeket, és odaadó háziasszony. Szerintük Emine nem pazarol, sőt igencsak takarékos asszony, aki például megőrzi az alma és a citrom kérgét is, hogy ecetet készítsen belőle. Más beszámolók szerint Emine és férje a 600 millió eurót érő, 1100 szobás palotájában valójában aranybögrékből kortyolgatja a teát. A palota falait selyemkárpit borítja, és évente 5 millió euróba kerül a pompás épületkomplexumban a villamosenergia felhasználása. Kritikusai szerint a palota Erdoğan abszolút hatalom iránti vágyának szimbóluma.

t


Az arab származású, 62 éves Emine asszony Uskudarban született, és a diploma megszerzése előtt elhagyta az isztambuli Mithat Pasa Aksam Művészeti Iskolát. A férjével az „Idealista Nők Szövetségének” támogató ülésén találkozott, amelynek tagja volt, majd 1978 júliusában összeházasodtak.
Közeli ismerősei Erdoğan elnök feleségét szilárd, intelligens és szellemes asszonynak tartják, aki szeret olvasni, úszni, vezetni és török klasszikus zenét hallgatni. Olyan hölgy, aki nyilvánosság előtt mindig hidzsábot visel. Az extravagancia mellett Emine sajátos, meghökkentő kijelentéseivel is felhívja magára a figyelmet. Egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy az oszmán szultánok háremei, a dinasztia iskolái és oktatási intézményei nagyszerűen felkészítik a nőket az életre.
Erdoğan az egyik legjobban fizetett tisztviselő a világon. Hatalmas vagyonra tett szert azáltal, hogy részvényekbe és ingatlanba fektetette pénzét. Számos étterem és futballklub tulajdonosa Ankarában, továbbá saját vodkát is gyárt. A pénzmagazin tulajdonosok a közelmúltban rangsorolták a legjobban fizetett politikusokat, és a török elnököt vagyonát 140 millió dollárra becsülték.

Az Erdoğan-család más csodás épületeket is használ időnként. Isztambulban a Yildiz-, és a Dolmabahce-palotát, Ankarában a Beştepe rezidenciát és Marmarisban egy nyári lakkal is rendelkezik az elnök.

 

Erdoğan palotája madártávlatból: