g

e

 

Az utolsó német császár dédunokájának bírósági ügyei

 

Ernst August von Hannovert (66), az utolsó német császár dédunokáját tíz hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ausztriai walesi regionális bíróság, 2021. március 23-án. A német főnemes ittas állapotban támadt a rendőrökre, és súlyosan megfenyegette az ingatlanán dolgozó adminisztrátor házaspárt. A próbaidőt különféle feltételekhez kötötte a bíró, és kiadta azt az utasítást is, hogy Ernst August a következő három évben nem élhet korábbi lakhelyén, a felső-ausztriai Grünau im Almtalban. "Lehetetlen, elképzelhetetlen" - reagált rémülten Ernst August az ítélet ezen részére, mivel 50 éve lakik már ott. A bíróság többek között elrendelte, hogy ne vegye fel a kapcsolatot az ügyintézőkkel, ne igyon alkoholt, és vegye igénybe a pszichoterápiát - számolt be többek között az eseményekről a Bunte című lap is. Az ítélet azonban még nem jogerős.

A Hannoveri Királyság egykori uralkodóit Európa egyik legrégebbi nemesi családjának tartják, hiszen egyszerre voltak Nagy-Britannia és Írország királyai 1714 és 1837 között, továbbá II. Erzsébet angol királynőnek is távoli rokonai. Ernst August, hannoveri herceg több mint 20 évig Caroline monacói hercegnő férje volt, a házasságukból egy leányuk született, de 2009-ben elváltak.
Az idős, beteg herceg, aki egyébként a Hannover-ház feje, tavaly év végén "hálátlanságra" hivatkozva bírósághoz fordult, hogy visszavegye a német ingatlanokat, amelyeket 2004 és 2007 között, előző házasságából származó fiának, Ernst August Juniornak ajándékozott. Visszakéri az örökös hercegtől   Marienburgot, az Alsó-szászországi Pattensen városkában található calenbergi birtokot, valamint a hannoveri Herrenhausen királyi házat. Ezeket a fiának adta át a várható öröklés értelmében. A 37 éves örökös azonban állítólag apja háta mögött próbálta a Hannover-ház vagyonát az ellenőrzése alá vonni. Azt is tervezte, hogy az apa kinyilvánított akarata ellenére állami tulajdonba adja a kastélyokat. A herceg egy euróért akarta eladni a Welfs kastélyt, az egykori nyári rezidenciát a közszférának. Apja kifogása után az Alsó-Szászország kormányával zajló üzleti tárgyalás megbukott.

 


A Hannover királyi család gazdagsága ma már csak mítosz. Az ifjú herceg 2005-ben ugyan lebonyolított egy marienburgi aukciót a kastély festményeiből, berendezéseiből, ami 44 millió eurót, azaz 16 milliárd forintot hozott. A pénz azonban gyorsan elfogyott, mert Ernst August Junior többek között kifizette apja adósságait is. A megmaradt összeg nyilvánvalóan nem volt elég a kastély renoválására és fenntartására. Ekkor a fiatal herceg egy alapítványt hozott lére, amelynek átadta Marienburgot, majd az államtól kért támogatást. A szövetségi kormány és az Alsó-szászországi állam mintegy 27 millió eurót adna a történelmi épületet felújításhoz, ám ehhez a tulajdonviszonyokat feltétlenül tisztázni kell.


Ezen kívül a herceg személyes jellegű panasszal is élt. Állítólag Ernst August Junior, a hannoveri örökös herceg elhanyagolta súlyosan beteg és elszigetelt apját, aki Ausztriában, egy erdész házában élt eddig, és megtagadta a kért támogatást is. A perben a vitatott ingatlanok összértékét nagyjából 5 millió euróra, vagyis 1,8 milliárd forintra becsülik. A kereset kézbesítésekor a bíróság elrendelte az írásbeli előzetes eljárást. Ez azt jelenti, hogy az alperes most jelezheti védekezési szándékát, és először írásban válaszolhat a panaszra. A szóbeli meghallgatás időpontját még nem határozták meg.

A családi viszály középpontjában Marienburg áll, amely gyönyörű helyen, egy erdős dombon fekszik Alsó-Szászország fővárosától délre. Még V. György, hannoveri király építtette feleségének, Marie-nak 1859-től 1869-ig, aki sajnos korán megvakult. Az épület napjainkban alapvetően nyitva áll az érdeklődők előtt, de ebben a koronavírusos időszakban a rendelkezések szerint korlátozottan látogatható.

A 37 éves Ernst Junior cáfolja a vádakat. "A per minden érvét már korábban bíróságon kívül érvénytelenítették" - hangsúlyozta a fiú. "Ennek hátterében mi is nyugodtak vagyunk ebben a jogi vitában." - mondta a DPA német hírügynökségnek.  Az Alsó-Szászországgal kötött megállapodás jogilag biztonságos. Semmi sem akadályozza Marienburg, mint Alsó-Szászország központi kulturális emlékének hosszú távú megőrzését, amely mindenki számára nyilvánosan hozzáférhető marad. A fiatal herceg a családjával kapcsolatos megfontolásokból, és apja védelme érdekében nem kívánta tovább részletezni a történteket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Archívum Kapcsolat