Halálos csillogás
A 2020-as World Expót Dubajban rendezik meg, amelynek az Al Wasl Plaza lesz a központi épülete. Az indiai kormány megrázó adatai szerint 2012 és 2017 között 5185 indiai állampolgár halt meg a dubaji építkezéseken. A nemzetközi világkiállítások után mindig ikonikus alkotások maradnak, de soha nem követelnek ennyi emberéletet, mint Dubajban. Egykor ugyanilyen célból épült az Eiffel-torony Párizsban, a Crystal Palace Londonban és a Space Needle Seattle-ben. A készülődés most is javában zajlik.
A központi épület, az Al Wasl Plaza látványos és különleges. A kupola áttetsző, és hatalmas képeket lehet majd kivetíteni a felületére. A pompás pláza 10 000 embert képes befogadni. Elegáns éttermek, szökőkutak és parkok létesültek a területén. Az Al Wasl Plaza kupolájának kivitelezése 13 ország cégeinek közreműködésével készült. Neve egyébként kapcsolatot jelent, de valódi pozitív tartalom nélkül.
A 2020-as Expo várható ragyogása azonban ellentétben áll az építkezéseken dolgozók tragikus életkörülményeivel. Munkavállalók százai, főleg fiatal férfiak érkeznek évente Indiából, Nepálból, Pakisztánból és Bangladesből az Egyesült Arab Emírségekbe. A Guardian újság vizsgálata is megállapította, hogy azok a migráns munkavállalók, akik a nemzeti pavilonokat építették, a nyári hónapokban halálos körülmények között dolgoztak, és közülük sokan az életüket vesztették. Többnyire légzési elégtelenséget, szívmegállást állapítottak meg az elhunytaknál, vagyis természetes halálként tüntették fel az eseteket. Az indiai kormány szerint csupán tavaly 126 munkás halt meg, és közülük 70-en kaptak szívrohamot.
A Guardian elemzése megállapította, hogy az Egyesült Arab Emírségek nyári munkatilalma inkább elméleti jellegű, nem jelent biztonságot a munkavállalóknak, hiszen határidősek a feladatok. Júniustól szeptemberig minden nap halálos hőhatás éri azokat is, akik a legegyszerűbb fizikai munkát kénytelenek elvégezni. Mindez azonban elfogadhatónak tűnik Dubajban. Jelenleg is gőzerővel készülnek a megnyitóra, hiszen jövőre 193 ország vesz részt a dubaji expón. A munkálatok közel 70%-a már elkészült. A rendezők 25 millió látogatóra számítanak. A látványos kiállítás építése során életüket vesztett áldozatokról azonban hallgatnak.
A kupola esti csillogása:
|