Fabiola királyné
Elhunyt Fabiola királyné, Baldvin a hajdani belga király hitvese, 2014. december 5-én, nyolcvanhat éves korában. A királyi pár 1960-ban kötött házasságot. A királyné húsz évvel ezelőtt vesztette el férjét, a harminchárom évig uralkodó Baldvin királyt. A népszerű asszony férje oldalán az " Őfelsége a Belgák királynéja" címet viselte. Fabiola királynő, Dona Fabiola de Mora y Aragon néven született Madridban, előkelő spanyol nemesi családban. Baldvin és Fabiola házasságából nem született gyermek, a királyné öt terhessége vetéléssel végződött. Baldvin király 1993-ban bekövetkezett halála után az uralkodó öccse, II. Albert néven foglalta el a trónt. Ezt követően Fabiolának el kellett hagynia a laekeni királyi palotát, és a szerényebb Stuyvenberg-kastélyba költözött.
A királynő népszerűsége miatt meghatározták, hogy évente hányszor jelenhet meg nyilvános rendezvényeken, nehogy elhomályosítsa Albert feleségét, Paolát.
Fabiola a házassága előtt egy katolikus kórházban dolgozott nővérként. Szerette a zenét és a festészetet. "Tizenként csodálatos történet" címmel gyermekkönyvet is publikált. Tökéletesen beszélt olaszul, franciául, angolul és németül. Tanult, Párizsban, Rómában, továbbá Lausanne-ban.
Érdekesség, hogy Guido Derom felfedező, az Antarktiszon egy hegységet a királyné tiszteletére 1961-ben Fabiola hegységnek nevezett el.
Fabiola az elmúlt években sokat betegeskedett, majd 2014-ben,
Brüsszelben, a Stuyvenberg-kastélyban elhunyt.
A belga király, II. Albert pedig 80 éves korában lemondott a trónról fia javára, 2013-ban. Az új uralkodó Philippe brabanti herceg lett.
Philippe királyt és családját nem kedvetlenítették el a változások.
|