FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 

 

 

 


 


A Getty-klán ma
 

 

A "Trust" (Bizalom) című filmsorozat az amerikai-brit milliárdos Getty család életét tárja elénk. Jean Paul Getty pátriárkát, Donald Sutherland alakítja, aki mindig lenyűgözi a nézőket elképesztő tehetségével.

 

 

 

A filmes producer, Danny Boyle és a forgatókönyvíró, Simon Beaufoy három évadra tervezte a történet, amelyben a Gettyk sorsának különböző időszakait mutatják be. Az első évadban a III. Jean Paul Getty római, 1973-as emberrablásának körülményeit elevenítik fel.

Az idős, különc milliárdos, az úgynevezett első Paul Getty, az angliai Sutton Place településen lévő hatalmas birtokán élt, ahol valóságos háremet tartott magának. Apja, George F. Getty, oklahomai olajmilliomos segítségével kezdett kőolaj kitermeléssel foglalkozni, és kezdetben Tulsa környékén kereskedett a koncessziókkal. Az Egyesült Államokban az 1960-as 70-es években vált sikeressé.
A tehetséges I. Paul Getty 1949-ben megszerezte Szaud Arábia és Kuvait területén a világ legnagyobb olajmezőit, és ennek köszönhetően 1966-ban a világ leggazdagabb emberének nyilvánították. A pénz azonban nem segített a családnak elkerülni a tragédiákat.

A Getty-kastély (Sutton Place)

Getty ötször házasodott, és öt gyermeke született. Első feleségétől származó fia, George 1973-ban, 48 éves korában halt meg barbiturátok és alkohol keverékek túladagolása végett. A második feleségétől nem lett gyermeke.


Harmadik házasságából származó fia, Jean Ronald Getty 2009-ben hunyt el. A negyedik feleségétől két fia született, Eugenie Paul és John Paul Getty. Az utóbbiból lett a II. Jean Paul Getty, aki attól vált ismertté, hogy gyermekét, III. J. Paul Gettyt később elrabolta és váltságdíjat követelt a római maffia. A nagyapja, az I. Paul Getty azonban azt gondolta, hogy így akar az unokája pénzhez jutni, ezért nem engedett a zsarolásnak. A maffia emberei ekkor levágták a fiatalember fülét, és elküldték a családnak. Végül az idős Getty, némi alkudozás után, 2,2 millió dollárt adott a fiának, 800 ezret pedig 4%-os kamatra, hogy kiválthassa gyermekét. Az unoka, J. Paul Getty III. 1981-ben nehéz drogokat kezdett használni és agyvérzést kapott, megbénult, majd 2011-ben meghalt, és hányatott élete ezzel véget ért.

Emlékezzünk meg az ötödik házasságából született Timothyról, aki agydaganatban halt meg 1958-ban, 12 éves korában. A legsikeresebb Getty, az I. Jean Paul Getty angliai otthonában hunyt el 1976-ban, bár két fiát még életében elveszítette, természetét tekintve nem tartozott az érzékeny emberek közé. Kisfia, Timothy temetésére például el sem ment.

A magas kort megért olajmogul vagyonának jelentős részét a Getty Múzeumra és Központra hagyta, de gyermekei milliárdokat kaptak, és a Getty Oil társaság érdekeltségeit is megörökölték. A jelentős vállalat azonban feloszlott, amikor a mágnás negyedik fia, Gordon Getty a nyolcvanas évek végén a társaságot 10 milliárd dollárért eladta a Texaco-nak.

 

 

 

Jelentősebb tevékenységek nem fűződnek a Getty utódok nevéhez, mivel a nagy örökség nem ösztönözte jeles tettekre az elkényelmesedett leszármazottakat. Egyedül J. Paul mogul unokája, Mark Getty lóg ki kissé a sorból, akinek 1995-ben sikerült megszilárdítania a Stockfotó üzletágat a Getty Images vállalkozásán keresztül. Végül, ezt a ma is híres fotó-ügynökséget eladta a Hellman&Friedman magántőke társaságnak 2008-ban, 2,4 milliárd dollárért, de továbbra is a vállalat elnöke maradt. Jól látható, hogy az utódok mindent pénzzé tettek, és felélik híres ősük hatalmas vagyonát.

 

A Getty Múzeum és Centrum

A Getty-klán újabb csapást szenvedett el, amikor 2015-ben Gordon Getty (aki az olajvállalatot eladta) egyik fia, Andrew Rork váratlanul meghalt Beverly Hills-i kastélyában. A halálesetet Lanessa DeJonge színésznő és modell jelentette a Los Angeles-i hatóságoknak. A 32 éves szőkeség fedezte fel exbarátja, Andrew Getty testét a hollywoodi hegyekben lévő, fényűző otthonának fürdőszobáján. Az újságok beszámoltak arról, hogy a pár viharos életet élt. Négy év alatt 31 alkalommal jött ki a rendőrség a házhoz. A kezdeti gyanakvás ellenére, a vizsgálatok szerint, a férfi halálát az egészségtelen életmód okozta.

Végül szólni kell arról a Getty utódról, aki nemet váltott, és egy olyan ember a partnere, aki maga is ugyanezt tette.
A szép szőke Gigi Gorgeous transznemű, hiszen Gregory Lazarattoként, vagyis fúként látta meg a napvilágot.
A színésznőt idén eljegyezte a bőrdzseki tervező Nats Getty, a néhai olajmágnás egyik leszármazottja, aki egyébként Ariadne Getty és Justin Williams lánya. Ez a nőnek született fiú a vőlegénye Gigi Gorgeous színésznő-modellnek. A furcsa külsejű Getty utód nem tűnik kiegyensúlyozottnak.
A Getty-klán története azt igazolja, hogy az utódok nem találják igazán a helyüket a világban, de a pénz továbbra is központi szerepet kapott az életükben, noha ettől nem lettek boldogabbak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2018. Minden jog fenntartva
Design: C@diz