g


Város a vízen 

 

 

 

Giethoorn, a híres vízivároska a De Wieden természetvédelmi területen, a holland Overijssel tartományban. Ezen a településen nincsenek utcák, csak csatornák, sétányok és kerékpárutak. Ez az Észak Velencéjeként ismert festői vidék néhány szárazfölddel átszelt vízfelületre épült, ezért csak gyalog vagy hajóval lehet megközelíteni. Miközben csónakkal átsuhannak az emberek a hangulatos csatornákon nagyszerű látvány tárul eléjük, hiszen gyönyörködhetnek az elbűvölő nádtetős házakban.


A híres vízi települést, Giethoorn-t 1230 körül alapította egy protestáns Flagelláns vallási csoport, amelynek tagjai az üldöztetés elől menekültek el, és úgy döntöttek, hogy ezen, a főleg tőzegkereskedelemre használt területen keresnek menedéket. A tőzeg vágásakor csatornákat, tavakat és szigeteket hoztak létre, majd pompás házakat építettek. A legtöbb gazdálkodó farm kis szigetekre épült, ahová csak hidakon lehet eljutni. Az évszázadok során a lakók annyi tőzeget ástak ki, hogy néhol tavak keletkeztek a környező vidéken.

Mivel számos ház és üzlet ma már csak a vízről közelíthető meg, ezért az a legjobb mód, hogy Giethoornt és környékét hajóval fedezzük fel. A csatornákon átívelő gyaloghidak jelentik az egyik legfőbb közlekedési módot a régióban. Mintegy 180 hídon lehet eljutni a házakhoz, de használhat bárki kenukat is.
Giethoorn csak 1958-tól vált népszerű turisztikai célponttá, amikor Ber Haanstra, holland rendező a „Fanfare” című filmjében bemutatta a várost. A látogatók punter vagy kenu túrákon vehetnek részt, megismerhetik a város történelmét, ellátogathatnak a helyi múzeumokba, részt vehetnek művészeti kiállításokon, és télen még korcsolyázhatnak is a befagyott csatornákon. A múzeumok lehetőséget adnak arra, hogy a turisták megtudjanak valamit az elmúlt 100 év életéről és munkásságáról, valamint megtekintsenek néhány régi autót, kerékpárt és míves fazekas munkát.


A kis hollandiai településen mindössze 2795-en laknak. A gyönyörű táj, a szép idő és a békés légkör segít abban, hogy a megérdemelt nyugalmat és kikapcsolódást elnyerje az, aki idelátogat. Azok számára, akik egy egyszerű és csendes életre vágynak Giethoorn a legcsodálatosabb hely a világon.


Giethoornban megtekinthető Hollandia egyik legszebb ásvány- és kövületgyűjteménye. Ezek közül sokat a múzeum alapítója, René Boissevain gyűjtött össze, miközben a Föld minden szegletébe eljutott. Sok mindent el lehet mondani a giethoorn-i csatornákon való étkezés egyszerű öröméről is. Érdemes piknikezni ugyanis az utazáskor, hiszen rengeteg olyan hely van, ahol egyszerűen kiköthet és leülhet a látogató falatozni a víz mellett. Ugyanakkor fantasztikus vendéglátóhelyek is várják az igényes, jómódú turistákat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Archívum Kapcsolat