FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Az orosz fejedelmek leszármazottai
ma üzletemberek

 

Amikor Peter  Dmitrievics Golitzin  herceg nagyapja, 1918-ban családjával elhagyta Oroszországot, azt gondolta, hogy mindössze egy-két hetet töltenek majd távol hazájuktól, így nem vittek magukkal túl sok mindent. Mindezek ellenére 50 éven át boldogan éltek a nagymamája ékszereinek árából.
Először Jugoszláviába költöztek, ami úgy tűnt, hogy egy kis orosz világ. A második világháború kitörésekor, a Golitzin család Argentínába települt, ahol 1955-ben megszületett Peter Golitzin herceg. A család innen Peruba költözött, ott kezdett a kis Peter iskolába járni. Majd Peruban is hatalomra jutott a Szocialista Párt, ezért gyorsan áttelepültek az Egyesült Államokba.
Peter bátyja Vietnámban harcolt, és szerencsére sértetlenül tért vissza. Peter Golitzin  ma is eléggé abszurdnak tartja, hogy az orosz fejedelmek leszármazottja az amerikaiak oldalán harcolt Vietnámban.

 

 

 


Golitzin herceg a diplomáját a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) szerezte, és 1976 óta gépészmérnökként dolgozott, főként amerikai óriás vállalatoknak. Sőt 1984 óta  a  multinacionális vállalatok vezető menedzsmentjében kapott pozíciót. Ezt követően dolgozott Luxemburgban is,  és végül 1993-ban, a feleségével és hat gyermekével visszatért Oroszországba.  A család meglehetősen nagy utat járt be a világban.
Peter herceg ma is keményen dolgozik, és barátai napjainkban az orosz oligarchák közé tartoznak. Csodálatos embereknek nevezi őket, mert gyorsan reagálnak az új ötletekre, és nagy a munkabírásuk.
 

Peter herceg szerint a mai fiatalok sokkal okosabbak. "Nemrég megkérdeztem a fiamat, aki most 16 éves, hogy mihez akar kezdeni. Azt válaszolta, hogy először meg kell tanulni az olaj és a gáz szállításának logisztikai kezelését. A válasz megdöbbentett, és megkérdeztem, hogy miért szükséges ez. Azt válaszolta, hogy csak így adhatja el majd a gázt és a kőolajat. Ennyi idős koromban még csak arra gondoltam, hogy pénzt takaríthassak meg az első motorkerékpárra"- mondta a herceg.
Családjából hét admirális, hét tábornagy, 45 tábornok, 200 nagykövet számos tudós és művész került ki eddig. A feleségével, Anna Maria osztrák hercegnővel úgy döntöttek, hogy gyermekeiket katolikus és ortodox szentekről
nevezik el, hiszen katolikusok. Hat gyermekük született, akik már felnőttek, és a világ különböző országaiban dolgoznak vagy tanulnak. A herceg 1993 óta Oroszországban dolgozott, 2005 óta  vezetője a BASF AG német cégnek Oroszországban és a FÁK államaiban.  Nemrég azonban Texasba szólították az üzleti feladatok, hiszen a legnagyobb texasi orosz befektetőt, a TMC-t, irányítja a herceg .

És mi lesz a gyerekekkel? A legidősebb lányuk, Xenia, 30 éves, férjezett, és nemrég adott életet második gyermekének. (Így Golitzin hercegnek és feleségének már két unokája is van). Tatiana mérnök, és építészlént dolgozott San Franciscóban, most költözik Houstonba. Alexandra orientalista New Yorkban, folyékonyan beszél mandarin nyelven. Maria tervező Antwerpenben. Az ötödik gyerek, Dmitry bankár Oroszországban. János, a legfiatalabb, 21 éves, a csikágói egyetemen tanul, és szintén pénzembernek készül.

 

 

 

 

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2014. Minden jog fenntartva
Design: C@diz