Caroline hiába tiltakozik
Csatát vesztett Caroline hercegnő, aki megpróbálta megakadályozni, hogy magánéletével kapcsolatban tolakodó képek jelenjenek meg a sajtóban.
Az Európai Ember Jogi Bíróság elutasította Caroline hercegnő követelését, amelyet egy német magazinnal szemben támasztott.
Az ügy szálai 10 évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor a magazin olyan fotókat tett közzé róla és a férjéről a vakációjuk ideje alatt, amit nem engedélyeztek. A hercegi pár Kenya mellett egy kis szigeten vakációzott 2002-ben, ahol nyaralót bérelt. A hercegnő megpróbálta bírósági úton elérni, hogy a magánéletéről ne publikálhassanak olyan képeket, amelyek megjelenéséhez nem járult hozzá. Továbbá kifogásolta azoknak a képeknek a közzétételét is, amelyek St. Moritz-i üdülésükről készült, amikor apja, III. Rainier de Monaco már súlyos betegen feküdt a palotában. Ez a hercegi párra nem vetett túl jó fényt.
Ám a bíróság úgy vélekedett, hogy a hercegi pár közéleti személyiségnek számít, és nem jogosultak olyan adatvédelemre, mint az egyszerű állampolgárok. A Strasbourgi Bíróság döntése azonban nem végleges. Az AFP francia hírügynökség szerint, három hónapon belül felülvizsgálatot kérhetnek, de a bíróság azt nem köteles elfogadni.
A monacói hercegi família továbbra is az érdeklődés középpontjában áll. A sajtó minden eseményről hírt ad. Publikálták, igaz szerényebb mértékben, Caroline hercegnő nagyobbik fiának esküvőjét is. Andre Casiraghi augusztus 31-én elvette feleségül régi barátnőjét, a dúsgazdag kolumbiai Tatiana Santo Domingót. Fiuk, a kis Sasha már márciusban megszületett.
Caroline lánya, a 27 éves Charlotte Casiraghi pedig terhes, a születendő gyermek apja, a 42 esztendős komikus művész, Gad Elmaleh. A francia-marokkói színésszel még erre az évre tervezik az esküvőt.
Caroline kisebbik fiának, Pierre-nek pedig Beatrice Borromeo, egy olasz gróf lánya a párja. A grófkisasszony családja birtokolja többek között az olaszországi Borromeo szigeteket.
Úgy tűnik, hogy nem kell aggódni a monacói uralkodócsalád leszármazottainak jövőjéért.
|