g

e

Ahogy Hamilton képzeli a jogegyenlőséget!

 

Lewis Hamilton, ötszörös Forma-1-es világbajnok tavaly eladta a Bombardier Challenger 615 típusú, hírhedtté vált sugárhajtású repülőgépét. A leleplező "Paradise Papers" dokumentumokból kiderült, hogy a Forma-1-es autóversenyző úgy kerülte el az európai adózást, hogy a Man-szigeten regisztrálta 25 millió dolláros repülőgépét, amit 2013-ban vásárolt Kanadában.
A Man-sziget repülőgép nyilvántartása 2007-ben jött létre, ahol eddig több mint 1000 gépet regisztráltak az adózni nem akarók. Az Európai Unión kívül vásárolt magánrepülőgépekért 20 százalékos adót kellene fizetni, ha tulajdonosai szabadon akarnak repülni az Európai Unión belül, anélkül, hogy további vámokat kellene fizetniük. A szigeten történő regisztráció azonban az ilyen behozatalt adómentessé tette. A jelentések szerint Lewis Hamilton magángépét először a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cége vásárolta meg. Utána bérbe adta egy másik társaságnak a Man-szigeten, majd egy harmadik magáncégnek is, és csak ezután került Hamiltonhoz. A bonyolult, átláthatatlan struktúrák végül lehetővé tették  az adómentességet. A brit pilóta ügyvédei a BBC televíziónak azt nyilatkozták, hogy ez a gyakorlat nem ellentétes a törvényekkel. Hamilton szeret spórolni. A "Paradise Papers" dokumentumai pedig azt bizonyítják, hogy életének számos más területét is offshore cégek kezelik, közölte az "Eessentiall sport" újság.
A "Paradise Papers" nyomán az Egyesült Királyság megvizsgálta a Man-szigeti magánrepülőgépek és luxusjachtok adózását, de a hivatalos jelentés 2019-ben nem talált bizonyítékot az adóelkerülésekre. Az Európai Bizottság azonban ezzel nem érte be, saját vizsgálata jelenleg is tart. A Bizottság szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy mindaddig vizsgálódnak, amíg  minden szükséges intézkedést meg nem tesznek a csalások megakadályozására.

Végül Hamilton jobbnak látta eladni a nagy felzúdulást kiváltó repülőgépét. A The Sun értesülései szerint a gép jelenleg a Saxon Air magánrepülőgép társaság tulajdonában van. Hamilton a tiszta levegőért, a zöldebb világért is látványosan harcol, miközben a nemrég eladott repülőgépe Los Angeles és a londoni Heathrow repülőtér között megtett 5400 utazása során, átlagosan 1,67 tonna CO2-t termelt. Mindez éles ellentétben állt a bolygó védelme iránti, állítólagos kötelezettségvállalásaival.

Hamilton nemrég fellépett a rasszizmus ellen is, és jogegyenlőséget követelve "A fekete életek számítanak" feliratú inget viselt. A FIA Nemzetközi Sportkódexe szerint a versenyzők nem engedhetik meg, hogy autóikra "politikai vagy vallási jellegű, valamint a FIA érdekeit sértő reklámokat" helyezzenek el. A szabályzat azonban nem tesz külön említést arról, hogy a pilóták mit viseljenek. Így Hamiltont végül nem büntették meg. A fentiek fényében azonban jól látható, hogy Lewis Hamilton kiváltságokat élvez, miközben demokráciáról és jogegyenlőségről beszél.

 

 



 

 

 

 

 

 

Archívum Kapcsolat