|
Hannah Rothschild író, dokumentumfilm készítő, üzletasszony és nem utolsó sorban a mérhetetlenül gazdag Jacob Rothschild bankár lánya. Nemrég megjelent a "Trelawney-ház" című legújabb regénye, amelyben egy arisztokrata család sorsát, és kastélyának elvesztését követte nyomon évszázadokon át. A "Trelawney-ház" grófjainak bukását senki sem ismerheti jobban Hannah Rothschildnál, hiszen éppen a soha vissza nem fizethető hitelek idézték elő az arisztokraták végzetét. A Trelawney-kastély a Trelawney arisztokrata család székhelyeként szolgált több mint 700 éven át, és egykor a cornwalli táj ékszerének számított. Ám, ahogy az évszázadok teltek a Trelawney-grófok rossz döntéseket hoztak, és az egymást követő generációk mindig többet költöttek, mint amennyi bevételre szert tettek. Mindez odavezetett, hogy 2008-ban a kastélyt a festményeivel és bútoraival együtt eladták, hogy kifizethessék a hatalmas tartozásokat. A műben jól ötvöződik a szerelmi történet, a társadalmi szatíra, miközben bepillanthat az olvasó a brit arisztokrácia életébe és a pénzügyi világ útvesztőibe is. Hannah Rothschild művét káprázatos komédiának nevezik nyugaton. Történelmi ismereteink alapján tudjuk, hogy egyes nemesi családok valóban felelőtlenül költekeztek, majd a bankoktól felvett kölcsönök miatt pénzügyi csapdába estek, ami végül a bukásukhoz vezetett. A bankárdinasztia leszármazottja éppen az arisztokraták gyengeségein élcelődik, és azon, hogy sajnálatos módon nem ismerték kellően a pénzügyleteket. Az 57 éves Hannah, Jacob Rothschild bárónak a legidősebb gyermeke. Első könyve, a "A bárónő" 2012-ben jelent meg. Második műve, a "Szerelem javíthatatlansága" 2015 került a könyváruházakba, és elnyerte a Bollinger Everyman Wodehouse díjat. Dokumentumfilmjeit a BBC, a HBO, a PBS csatornái vetítették, továbbá számos filmfesztiválon is bemutatták.
A "Trelawney-ház" című fiktív regényét 2020 márciusában kezdték árusítani az Egyesült Királyságban, valamint az Egyesült Államokban. A Rothschild-család tagjai ma is pompás kastélyokban élnek. Figyelemre méltó az Ascott-kastély, ahol Sir Evelyn Rothschild lakik, de gyönyörű a Buckinghamshire-i Waddesdon-kastély is. Ez utóbbi jelenleg a National Trust tulajdonát képezi, amit azonban a Lord Jacob Rothschild elnökletével működő szervezet irányít. Az efféle megoldásokat főként az adózás csökkentése miatt alkalmazzák. Érdemes megemlíteni a rusztikus, kerasiai Rothschild kastélyt Korfu szigetén, ami óriási területen helyezkedik el. A családi vagyon az évek során sok-sok örökös között oszlott meg. Manapság a Rothschild gazdaságok számos iparágat fednek le, ideértve a pénzügyi szolgáltatásokat, az ingatlanügynökségeket, a bányászatot, az energiát és a jótékonysági tevékenységeket. A családnak egy tucatnál is több pincészete van Észak-Amerikában, Európában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és Ausztráliában. A Rothschild leszármazottak ma is globális üzleti tevékenységeket folytatnak, bankrendszerük és pénzügyi társaságaik behálózzák a világot. A Waddesdon-kastély látképe. Itt tartja majd könyvbemutatóját májusban Hannah Rothschild:
|