FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet

 

A zabolátlan filmsztár

 

 

Jonathan Rhys Meyer,  az ír származású színész rendkívül ellentmondásos személyiség.  Arcán indulat, vad szenvedély, és elfojtott erőszak látszik. Nem csoda, hogy remekül alakította VIII. Henrik királyt a rendkívül népszerű Tudor sorozatban, ami valóban sikeressé tette. Korábban 2000-ben a ”Gormegnhast”, majd 2005-ben az ”Elvis” sorozatban tűnt ki játékával, hiszen nem csak színész, hanem kitűnő zenész és énekes is. Újabb sikernek könyvelhette el, hogy 2006 decemberében, a "Hugo Boss" férfi illat arca lett.

A zabolátlan színész 2005-ben alkohol rehabilitáción vett részt. Nem sok sikerrel, mert 2007-ben már részegség és rendbontás miatt letartóztatták a dublini repülőtéren, később azonban a vádad ejtették. Jonathanra azonban a repülés rossz hatással lehet, mert 2009. június 20-án újból letartóztatták, ezúttal a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. A hírek szerint rátámadt egy bár alkalmazottjára, és halálosan megfenyegette őt, majd a helyszínre érkező rendőrök rábeszélésére gyógykezelésre vitték. Egy évvel később, 2010 májusában a United Airlines eltiltotta a repüléstől ittas és zavart okozó viselkedése miatt. A TMZ jelentése szerint 2011. június 30-án a Kennedy repülőtéren iszogatott és gyógyszert vett be, ezt követően kórházba került. A tehetséges Golden Globe díjas, 34 éves művész tovább küzd pusztító szenvedélye ellen. Egyelőre még nem lehetünk biztosak a sikerben.

 

Jonathan Rhys Meyer ír katolikus, és idén decemberben részt vett egy jótékonysági árverésen, ahol a dablini Keresztény Templom (Christ Church) javára gyűjtöttek támogatást.
Jonathan maga is gazdag ember, háztulajdonnal rendelkezik Los Angelesben, Dublinban, Londonban és Monacóban. Kedvence a Belle nevű lova és Boo Boo nevű csivava kutyusa.
Legközelebb a 2012 elején bemutatandó Albert Nobbs című filmben láthatjuk új szerpben a tehetséges sztárt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 
   
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva
Design: C@diz