FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Több mint 220 millióan látták!

Szulejmán

 

Várakozáson felüli nemzetközi sikert aratott, a botrányoktól sem mentes Szulejmán című sorozat. Kasszasikernek bizonyult Görögországban, Bulgáriában, Horvátországban, és immár Magyarországon is rendkívül népszerű. A török szappanopera a Nagy Szulejmán szultán uralkodásával ismerteti meg a nézőket. A szórakoztató történet és a pompás ruhák az egykori Oszmán Birodalmat varázsolják elénk. Májusban a Hürrem szultánát alakító német-török származású, Meryem Uzerli elhagyta Törökországot, és Németországba utazott, állítólag orvosi kezelésre.

 

 

A forgatásra nem tért vissza, és utóbb kiszivárgott, hogy valójában pénzügyi nézeteltérés keletkezett a film producere, valamint Meryem között. A Szulejmánt alakító sztár ötször akkora gázsit kap epizódonként, mint Uzerli, aki ugyan már számos szerepet tudhat maga mögött, mégis ez a produkció hozta meg számára a nemzetközi elismerést.

Uzerli kevesli a pénzt, ezért nem hajlandó dolgozni tovább. Mindenki azt remélte, hogy végül rendeződnek a viták, és a sztár gyorsan visszatér a forgatásra. Nem így történt. A producer sem enged, és új színésznőt kért fel Hürrem szerepére. Vahide Gördüm az új Hürrem. A nézők azonban követelik vissza Uzerlit, és nem örülnek az új szereplőnek. Ám a rendező döntése végleges.

 

 

 

 

 

Egyelőre itt tart az ügy, azonban mindez nem így lenne, ha a színésznő a szerződésben kikötötte volna, hogy részesedést kér a bevételből, egy előre rögzített arányban. Ezek szerint ez nem történt meg. A várakozáson felüli siker felkavarta az érzelmeket, és így Uzerli az eredeti megállapodást immár méltánytalannak tartja. Uzerli jelenleg 25 ezer eurót akar epizódonként. Július 15-én lejárt a határidő, és nem tért vissza a forgatás helyszínére. Meryem Uzerli szerződést szegett, és ezért meg is büntetik majd.

 

Meryem Uzerli 1983. augusztus 12-én született a németországi Kasselben, török apától és német anyától. Hamburgban telepedett le, és a Frese Stúdióban sajátította el a színészmesterséget. Eddig számos német filmben sikerrel szerepelt már. A Szulejmán botrány után, felröppent a hír, hogy Kivanc Tatlitung, a legnépszerűbb fiatal török színész és a szép Uzerli, egy új produkcióban hamarosan együtt szerepel.  A tárgyalások már elkezdődtek a  ”Forbidden Love” című sorozat forgatásáról, amelyben Uzerli egy azeri örmény lányt alakít majd, aki a sztori szerint beleszeret egy török fiúba. A történet 1915-ben játszódik, az örmény népírtás idején. Ez a sorozat tehát meglehetősen felkavarónak ígérkezik, és várhatóan nagy nézettségre számíthat. Amennyiben a hír igaz, akkor a film a török Kanal D-én kerülhet vetítésre 2014-ben. A forgatást pedig jövő év elején kezdik.


Mary Uzerli-nek hat hónapja már egy üzletember a szerelme, aki a Marmara Egyetem Közgazdaság-tudományi Karán végzett.

A különleges karakterű Uzerli állandóan súlyproblémákkal küzd, ezért sok időt tölt az edzőtermekben.

 

 

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2013. Minden jog fenntartva
Design: C@diz