FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
s

 

Ez volna az

amerikai üzleti álom?

 

A 82 éves Ira Rennert, amerikai milliárdos karrierje egykor döcögve indult. Az üzletember ma az ország egyik legnagyobb magántulajdonban lévő ipari birodalmát irányítja, személyes vagyona a becslések szerint  6.500.000.000 dollár. Egyszerű ügynökként, hitelelemzőként kezdte a pályafutását, mielőtt elindította saját üzleti vállalkozását, a IL Rennert & Co társaságot.

Bátran kockáztatott, sokszor nyert, olykor pórul járt, hiszen 1963-ban eltiltották az értékpapír üzletágtól is. Számtalanszor perelték az 1980-as  és 90-es években, mert a tulajdonában lévő MagCorp  tevékenységének köszönhetően naponta száz tonna klór szabadult fel, aminek 90%-a sajnos a légkörbe jutott. Emiatt is beperelték 2001-ben, ekkor csődöt jelentett, majd újabb gyárat hozott létre. Minden bukás után egyre hatalmasabbá vált.  Napjainkban a világ harmadik legnagyobb magnéziumgyártója. Új vállalata már kevésbé szennyezi a légkört. Rennert vállalkozásai az acégyártársban és a kohászatban is kiemelkedő helyet foglalnak el az amerikai iparban.


wA milliárdos jelenleg is peres ügyekkel bajlódik, hiszen vádlói jogalap nélküli gazdagodást feltételeznek. Azzal gyanúsítják, hogy a  Renco Group alapítójaként szándékosan csődbe vitte vállalatát, és az onnan kimentett 100 millió dollárból építette Amerika leghatalmasabb birtokát, a Hamptons Estate-t. A Long Island-i  hajlékban 29 hálószoba, 39 fürdőszoba, 164 férőhelyes színház, 3 medence, 2 teniszpálya és egy helyszíni áramfejlesztő üzem található. A központi ház mellett két bowling-, squash- és biliárdpálya épült. Mr. Rennert ezen kívül is számos ingatlannal büszkélkedhet. A legtöbb időt New Yorkban a  Park Avenue-i lakásában tölti.
Ira Rennert rendszeresen sok pénzzel támogatja barátait, vagy a számára szimpatkus politikai pártokat, és ez eddig előnyére vált. Filantrópnak vallja magát, ám a cégeiből kimenekített vagyon sokaknak ellehetetlenítette az életét. Jelenleg 1350 nyugdíjas, aki a Renco Group leányvállalatainál dolgozott, nem juthat a nyugdíjához, mert 2012-ben a társaságok csődöt jelentettek. Napjainkban Rennert burjánzó konglomerátumát arra kötelezte a bíróság, hogy fizesse ki a nyugdíjasoknak a járandóságukat. A milliárdos azonban fellebbezett, az emberek pedig kétségbeesetten várnak.

Nem ez az egyetlen gond a Rennert vállalatokkal. Peruban működő cégei például az andokbeli ólomolvasztások miatt jelentősen   szennyezték a környezetet.   Az amerikai kártérítési tárgyalások  befejeztével Peru is igényt támaszt a károk peres rendezésére. Ira pereskedik és élvezi birodalma hasznait.

A Rennert-birodalom :
  e

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2016. Minden jog fenntartva
Design: C@diz