FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Jackson emlékkoncert Walesben

 

 

Michael Jackson családja tisztelgő koncertet szervez a popkirály emlékére idén október 8-án, a wales-i Cardiffban. Ebből az alkalomból számos világsztár lép a színpadra többek között Chriszina Aguilera, Kanye West, Leona Lewis, Chris Brown és Justin Bieber. A rendezvény érdekességének ígérkezik, hogy Beyoncé nem lesz jelen, de még is énekel a műsorban. A szupersztár éppen abban az időpontban az Egyesült Államokban koncertezik, és ezt az eseményt már nem lehetett lemondani. Viszont műholdas kapcsolat segítségével mégis odavarázsolják a színpadra, és láthatja majd a wales-i közönség, hiszen óriás képernyőn vetítik ki a sztárt, és a hallgatóság élvezheti a produkcióját.
A Millenium Stadionban rendezik a showt, amely 75 ezer ember befogadására alkalmas. Michael Jackson édesanyja, Chaterine Jackson az esemény fő motorja a többi családtag kissé vonakodva, de végül csatlakozott a rendezvény szervezéséhez. Ugyanis viták adódtak közöttük a koncert megrendezésével kapcsolatban.

 


 

Mint ismeretes Michael Jackson, Bwerly Hills-i otthonában halt meg drog és gyógyszer túladagolásban, 2009-ben. Ráadásul show műsort éppen akkor tartják, amikor dr. Conrad Murray tárgyalása is zajlik majd a Los Angeles-i bíróságon. Murray volt az elhunyt sztár orvosa, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak. Éppen ezért a Michael Jackson rajongói klub tagjai a korrektség érdekében azt kérték, hogy a szervezők mondják le emlékműsort.

 

 

 

 

 

 

 

 


 
   
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva
Design: C@diz