Boris Johnson királyi ősei
Boris Johnson brit miniszterelnök nagyapja még az utolsó török szultánság belügyminisztereként regnált. Ugyanakkor brit királyi vér is csörgedezik az ereiben, hiszen II. György leszármazottja, és így II. Erzsébet királynőnek is rokona. Boris Johnson 2019 július 24-e óta az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Még London polgármestereként, 2008 augusztusában szerepelt egy népszerű tévé műsorban, amelyben hivatásos családfakutatók vállalkoztak az ősei felderítésére.
Arról már írtunk, hogy Boris török származású dédnagyapja, Ali Kemal bej az Oszmán Birodalom utolsó belügyminisztere volt. Elítélte az örmények ellen irányuló támadásokat és a bántalmazásokat. Az államférfit meggyilkolták a török függetlenségi háború idején 1922-ben. Kemal bejt egy isztambuli fodrászüzletből elrabolták, árulással vádolták, botokkal és késekkel támadtak rá, majd halálra kövezték. Kemal fia és lánya az első világháború alatt már Angliában élt, majd mindketten felvették anyai nagyanyjuk leánykori nevét.
A jelenlegi brit miniszterelnök Alexander Boris de Pfeffel Johnson néven született 1964-ben New Yorkban. Apja, Stanley Patrick Johnson 79 éves brit író és politikus, akire Boris pokolian hasonlít, édesanyja pedig Charlotte Maria Offlow Fawcett.
A családfakutató program megállapította, hogy Boris apai nagyanyjának a születési neve "de Pfeffel". Anyai nagyapja Paul Von Wurttemberg herceg, nagyanyja pedig Yvonne Eileen Williams volt. A német herceg II. György király dédunokájaként látta meg a napvilágot. Arra is fény derült, hogy II. György lányunokája, Carolin viszont IV. György királyhoz ment feleségül. Ez azt jelenti, hogy Boris Johnson nem csak a jelenlegi brit királyi családdal áll rokonságban, hanem Európa összes uralkodóházával, ideértve a svéd és a holland királyi családot, sőt a Romanovokat is. Borisz boldogan nyilatkozta a sajtónak, hogy büszke arra, hogy német hercegi és brit királyi ősökkel rendelkezik.
Johnson magánélete rendkívül változatos. Először Allegra Mostyn-Owent vette nőül 1987-ben, ám hat évi együttélés után elváltak. Nem sokkal ezután 1993-ban házasságot kötött Marina Wheelern ügyvéddel és királyi főtanácsadóval, akitől két fia, továbbá két lánya született. Ez a házasság 25 évig tartott, de a pár 2018-ban szétvált. Így, amikor Boris Johnsont az Egyesült Királyság miniszterelnökévé választották feleség nélkül maradt, és emiatt az országnak napjainkban nincs first lady-je. A híresztelések szerint, korábban egy házasságon kívüli lánya is született Helen Macintyre művészeti tanácsadótól. Johnson jelenleg is párkapcsolatban él a 31 éves, bárói családból származó, csinos Carrie Symonds-szal.
Boris korábban újságíróként és Európai Parlamenti képviselőként is dolgozott. Szórakoztató, vidám személyisége népszerűvé tette a politikában. Boris Johnson 2008-ban London polgármestere lett. Ugyanabban az időszakban David Cameront pedig miniszterelnökké választották. Érdekesség, hogy mindkét politikus II. György király leszármazottja.
Végezetül arra is fény derült, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök francia, angol, német, török, zsidó és amerikai ősökkel egyaránt büszkélkedhet. Tény, ha elég messzire haladunk vissza a múltba, akkor egyre több rokonra bukkanunk.
|