Főoldal | Ultrakönnyű repülőgépek mindennapos használatra
A jövő mindenkit foglalkoztat. Az előrejelzések szerint a jövő városaiban robbanásszerűen megnövekszik a népesség. Egyre többen érnek majd el magas életkort. Várhatóan a városok képe is megváltozik. Tért hódít a környezetbarát építészet. Úszó szigeteket is létrehoznak, Dubai mesterséges szigetei már a jövő világának első hírnökei. Több mint száz Cri-cri repked a légtérben Érdemes megemlékezni a közelmúltban megalkotott ultrakönnyű kis repülőgépről. Michel Colomban még 1971-ben elkezdett építeni egy kétmotoros kisrepülőgépet. Egy nagyon kicsi és gazdaságos gépet akart építeni, ami egyébként néhány műrepülő manőverre is alkalmas. Arra törekedett, hogy az előállítási költségek ne haladják meg az 1000 dollárt. A gép elkészült még 1973-ban, és Michel Comomban a lánya után "Cri-Cri"-nek nevezte el. Az első repülést Robert Buisson tesztpilóta végezte el a Guyancourt repülőtéren, 1973. július 19-én, egy kőhajításnyira Párizstól. Néhány repülés után Michel Robert mérnök futómű vizsgálatokat végzett, és úgy döntött, hogy a kétkerekű Cri-Crit háromkerekűvé alakítja át, biztonság okokból. Ennek már több mint harminc éve. Könnyen vezethető kis gépek Minden napos dolog lesz a városi repülés. A beépített mini számítógépek segítségével a légi járművek nem csak kommunikálnak, de észlelik is majd egymást, és ami a legfontosabb, elérhető áron vásárolhatják meg az emberek. Jól szervezett világ lesz. A városok alkalmasabbá válhatnak az emberi életre. Nem kell órákat tölteni a közlekedési dugókban. Utazhatunk majd robottaxival, vagy szupergyors villamossal. Már most fantasztikusan sok ötlettel álltak elő a szakemberek. Az autó és repülőgyártás is korszerűsödik.
Milner autója is ígéretes Lesznek napelemekkel működtethető napatók, és sűrített gázzal üzemeltethető hidrogénautók. Már napjainkban is számos remek kísérletnek lehetünk tanúi, ilyen például az ElectriCar, ami nem más, mint egy házilag előállított autó. Most 2011. január 27-én vette kezdetét az a három napos bemutató az Oregon Convention Centerben, ahol az érdeklődők megnézhették ezt a járművet.
James Milner egykor az United Airlines-nál pilótaként dolgozott és Vancouverben él. Még 2005-ben megalapította cégét, a Milner Motorst. Fiával, Chris Milnerrel együtt dolgozott az ElectriCar (elektromos autó) és az AirCar vagyis (a repülőautó) megtervezésén, és a prototípusok megalkotásán. Az utóbbi időben főleg az elektromos autóra koncentráltak, és egy remek kis gépet alkotottak. A négyajtós, elemmel működő hibrid jármű az emberek kedvencévé válhat. Egy éjszaka feltölthető a konnektorból, és három órát lehet vele utazni. Ha benzinmotorral és generátorral is felszerelik, akkor hosszabb úton a benzinmotor újratölti az elemeket, és ismét működhet. A négyüléses kocsi könnyű, az óránkénti sebessége 85 km. Mintegy 27 ezer dollárért szeretnék árusítani majd a kiskereskedelemben, ami valószínűleg robbanást idézhet elő a közlekedésben. Feltéve, ha sikerül betörniük a piacra. James Milner most gyártót keres, és a hatósági engedélyek megadására vár. Másik találmányuk a repülőautó már elkészült, de még adódtak megoldásra váró feladatok a végleges prototípus elkészítéséig. Ez a gépjármű egyelőre háttérbe szorult, jelenleg az elektromos autótól remélik az átütő sikert. Az Icon A5 egyszer a családok kedvencévé válhat Az Icon A5 kétüléses sportrepülőgép 139 ezer dollárba kerül. Azért fejlesztették, hogy a tömegek számára is elérhető legyen. A kétéltű jármű szárazföldről és vízről egyaránt képes felszállni. Összecsukható szárnyainak köszönhetően otthon egy garázsban is tárolható, könnyen vontatható az autópályán. Beépített ejtőernyője lehetővé teszi, hogy vészhelyzetben könnyen leszálljon. A könnyű légijármű viszonylag egyszerűen vezethető, hiszen műszerfala leginkább egy sportautóéhoz hasonlatos.
Viper Jet a luxusrepülő
A Viper Aircraft Corporation, a dallasi Texasban a Viper jet repülőgép gyártója. A modern kétüléses gép luxus körülményeket garantál, vezetni egyszerű, hiszen csak a koordinátákat kell megadni a felszálláskor, és máris lehet szárnyalni a magasban. Sajnos az ára jelenleg még nem éppen tömegtermékre utal, az ugyanis 1millió 400 ezer dollár.
|
|
Az üzleti élet moguljai | ||
Érdekes információk | ||
Szuperingatlanok madártávlatból | ||
Kapcsolat | ||
Repül a Cri-Cri ! |
||
|
||
www.cadizmedia.hu © 2009. Minden jog fenntartva |
Design:Sis@ |