g

Kanye West küzdelme az elnökségért

 

A 43 éves afroamerikai rapper, Kanye West bejelentette július elején, hogy indul az elnökválasztáson. Egyesek szerint valójában Donald Trump esélyeit akarta növelni azzal, hogy fekete szavazókat csábít el az elnök demokrata ellenfelétől, John Bidentől. Nemrég azonban megjelent a lapokban, hogy nem regisztrált megfelelően, ezért mégsem jelölt. Majd ismét azt olvashattuk, hogy továbbra is versenyben van az elnökségért. Ki tudja mi lesz még ebből? Amerikában is sok dezinformáció.

A világsztár Yeezy ruházati márkája 2,5 millió dollárkölcsönt kapott a koronavírus járványban elszenvedett vesztességei miatt, ami 106 munkahely megmentését segítheti elő. Rossznyelvek szerint Trump elnök ezzel hálálta meg a rapper támogató akcióját. Valójában több divatcég is részesült hasonló juttatásban az Amerikai Egyesült Államokban, például az Oscar de la Renta és a Vera Wang is. Francis Ford Coppolának, a "Keresztapa" rendezőjének pincészete ugyancsak jelentős dollárkölcsönt nyert el. Robert De Niro színésznek pedig a Nobu étterem- és szállodahálózata kapott támogatást, noha köztudott, hogy a filmsztár cseppet sem kedveli az elnököt. Ismeretes, hogy De Niro gyermekei félig feketék, és a színész emiatt a "Black Lives Matter" mozgalommal érez együtt. Kanye West rapper tehát nem lógott ki a sorból, csak azért támadták, mert a republikánus Trump mellé állt.

Miután West az Egyesült Államok elnökének jelöltette magát, a sajtó a múltbéli dolgait is felemlegette. Felidézték, hogy kórházba került 2016 novemberében, hiszen kimerültség miatt pszichiátriai kezelésre szorult. A sajnálatos esemény egy turné után következett be, majd 2018-ban hivatalosan is bipoláris zavart diagnosztizáltak nála. Mentális betegségével az elnökjelölt instabil személyiségét próbálták igazolni. Sajnos ilyen a kampány. Nem csoda, ha Kanye West még mindig ingadozik, de az is lehet, hogy ez is a stratégia része. Tény, hogy Kanye és felesége, Kim Kardashian hatalmas rajongótábora kétségtelenül hatással lehet a választásra.

fKim Kardashian, tv valóságshow híresség Kanye Westtel 2014-ben házasodott össze. Négy gyerekük született, két lányuk és két fiuk. Kim, aki aktív közösségi média felhasználó, a gyermekeiről imádnivaló képeket tesz fel rendszeresen a világhálóra. Kim több millió követője padig árgus szemmel figyel.

Kim és Kanye megvásárolta még 2014-ben Lisa Marie Presley egykori otthonát Los Angeles külső területén, a hegyek között. Az amerikai sztárpár 20 millió dollárért felújítatta az épületet. A közel két hektáros birtokon álló csodapalotában zenei stúdiót is létesítettek, hogy Kanye otthon dolgozhasson. A gondozott birtokon több medence és sportlétesítmény is található. A Kardashian-West család Hidden Hills-i otthona nemrég szerepelt az Architectural Digest-ben. A semleges belső tereket és buja zöld kerteket a minimalista gondolkodású, neves belga Alex Vervoordt tervezte.

A West család otthona igazán lenyűgöző:

 

 

 

 

 

 

 

Archívum Kapcsolat