FŐOLDAL Archívum Kapcsolat
 
 

Megtalálták Kidd kapitány kincsét!

 

Kidd kapitány megtalált kincsének örvendeztek nemrég a madagaszkáriak. A Szent Mária sziget partjainál Barry Clifford amerikai régész vezetésével 50 kilogrammos ezüst öntvényt találtak egy hajóroncsban. A kutatócsoport tagjai úgy vélték, hogy Kidd kapitány kincsének maradványaira bukkantak. Clifford a zsákmányt átadta Hery Rajaonarimampianinának, Madagaszkár elnökének.

j

 

 

 

Az ENSZ kulturális intézetének szakértői is hamarosan megvizsgálják a leletet, de aggódnak, hogy a helyszín, amit az amerikai kutató feltárt, esetleg megsérült. Ezt a vélelmet azonban semmi nem indokolja, hiszen
Barry Clifford, a világ egyik legismertebb víz alatti régészeti felfedezője, aki eddig is jelentős eredményeket mondhat magáénak. Clifford például 2014-ben rátalált Kolumbusz Kristóf Santa Maria nevű hajójának roncsaira. Cliffordnak egyébként a XVIII. századi kalózkodás a fő szakterülete. A madagaszkári felfedezés Martin Vogl régész szerint kétségtelenül jelentős és valódi.


 

Kidd  kapitány 1645-ben skót tengerész családban született. Számos hajót megtámadott és kirabolt az óceánokon. Amikor visszatért New Yorkba, elfogták, Londonba szállították és kivégezték.

Hátrahagyott írásai, térképei azonban arra utaltak, hogy különböző szigeteken sok kincset rejtett el. A mostani felfedezés jelentős, és remélhetőleg újabbak követik.

 

 

A feljegyzések szerint Kidd 1698-ban kétségtelenül járt Madagaszkáron, tehát helyesnek bizonyult a kutatók feltevése, hogy a kincseinek egy részét ezen a környéken érdemes keresni. Az önkéntes kincsvadászok számos helyszínen próbáltak az arany és ezüstrudak nyomára bukkanni. Sokáig úgy gondolták, hogy Kidd kincse csak legenda.

 

 

 

 

 

 

 

Clifford sikerének örvendeznek a madagaszkáriak.

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
www.cadizmedia.hu © 2015. Minden jog fenntartva
Design: C@diz