g


Az arany kígyók szigete

 

A világ egyik legveszélyesebb szigetét tilos látogatni.  Az Ilha da Queimada Grande vagy más néven Kígyó-sziget a világ leghalálosabb kígyófajtájának, az arany lándzsafejű viperának, vagyis az úgynevezett arany kígyónak, ad otthont. A sziget Sao Paulo partjaitól mintegy 32 kilométerre fekszik, és legalább 4000 kígyó él a területén, közel Brazília partjaihoz. A Kígyó-szigeten négyzetméterenként állítólag öt arany lándzsás található. Ez a faj csak Brazília Kígyó-szigetén létezik, és jelenleg ezen a helyen lelhető fel a világon a legmagasabb mértékű mérges kígyó koncentráció. Amikor ez a terület körülbelül tizenegyezer évvel ezelőtt elvált a szárazföldtől, a sziget kígyófajai a szárazföldi rokontól eltérő módon kezdtek fejlődni, és ötször mérgezőbbekké váltak. Madarakat esznek, de nem a szigeten őshonosakat, mert azok már tudják, hogyan menekülhetnek el a támadásuk elől, ezért  inkább a nagyobb vándormadarakra specializálták magukat. Ahhoz, hogy megölhessék ezeket, erősebb mérget kellett előállítaniuk. Állítólag az arany lándzsakígyók mérge olyan erős, hogy rövid idő alatt feloldja az emberi húst is.

A terület lakatlan, és a brazil kormány szigorúan tiltja a látogatását is. Aki megszegi a jogszabályt, azt magas bírsággal büntetik. Korábban megpróbálták felégetni a szigetet, hogy ily módon megszüntethessék ezt a veszélyzónát, de nem jártak sikerrel. Manapság csak a tudósok és orvos biológusok tanulmányozhatják a hüllőket, ők is csak néhány évente léphetnek a területre, kizárólag engedéllyel. A haditengerészet járőrei gondoskodnak arról, hogy mások ne kerüljenek a sziget közelébe.
Napjainkban mindössze egy világítótorony árválkodik a hegytetőn, ami a 19. században épült. Időnként, titokban orvvadászok próbálják begyűjteni az arany lándzsakígyókat, amelyek ára a feketepiacon elérheti a 30.000 ausztrál dollárt is. A gyógyszeripar szakértői ugyanis úgy vélik, hogy ezeknek a veszélyes lényeknek a mérgét fel lehet használni a szívbetegségek gyógyításában, a vérrögök kezelésében, sőt akár rákellenes gyógyszerként is hatékony lehet.

A tilalom ellenére olykor kincskeresők is érkeznek a veszélyes szigetre, akik óriási vagyonról ábrándoznak, mivel a legenda szerint Sir Thomas Cavendish, a híres 16. századi angol felfedező, valahol a brazil partok közelében rejtette el egykor zsákmányát, menekülés közben. A Szentháromság kincse néven ismert inka aranyat, amit 1524-ben raboltak el, azonban még eddig nem találták meg, de vannak, akik azt feltételezik, hogy éppen a Kígyó-szigeten rejtették el.  Ma is sokan kutatják az inkák ősi aranyát a térségben, erről már beszámolt korábban a Discovery Channel is.

Az Ilha da Queimada Grande vagy más néven Kígyó-sziget:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Archívum Kapcsolat