Király lett az aranyifjúból
Ismét férfi ül a trónon Hollandiában. A 75 éves Beatrix királynő ugyanis, 33 évi uralkodás után, idén tavasszal lemondott a trónról 46 éves fia, Willem-Alexander herceg javára, vagyis Vilmos Sándor vette át az uralkodást. A király a Leiden Egyetemen, történelmi szakon szerzett diplomát, és a haditengerészetnél szolgált. Mielőtt megszerezte a hatalmat, amolyan kemény bulizós hercegként vált ismertté. Kissé lusta és bohém trónörökösnek tartották.
A házasságkötése is óriási botrányt kavart. Vilmos Sándor, akkor még koronaherceg, 2002-ben kötött házasságot Máximával, aki azonnal hercegnői címet kapott. Az argentin, baszk, portugál és olasz származású Máxima 1971-ben született Buenos Airesben. Állítólag apai ágon III. Alphonso portugál király leszármazottja, továbbá az ibériai félszigeten számos nemesi családdal tart rokonságot. Az egész Hollandiát megrázó botrányt az okozta, hogy Máxima, Jorge Zorreguieta gyermeke, aki Videla katonai diktatúrájában mezőgazdasági miniszterként dolgozott az 1970-es években.
Abban az időszakban, mintegy 13 ezer embert raboltak el és öltek meg Argentínában. Noha Máxima apja úgy nyilatkozott, hogy nem terheli felelősség, hiszen egyáltalán nem tudott az esetekről, állítása nem nyugtatta meg a holland alattvalókat, és nehezen dolgozták fel a megrázó történetet. Mindez azonban nem tántorította el Villem-Alexandert a házasságkötéstől. Máxima befektetési bankárként dolgozott, mielőtt feleségül ment a holland koronaherceghez. Az esküvőre azonban apját nem hívták meg. A 42 éves királyné nemrég televíziós műsorban közölte, hogy soha nem értett egyet az argentin juntával.
A királyi párnak három lánya született Katalin Amália 10, Alexia 8, Ariadne pedig 6 éves. A család úgy tűnik harmóniában él. Máxima ugyanolyan laza, mint a férje. Vilmos Sándor pedig modern uralkodónak tekinti magát.
A holland állampolgárok azon is elgondolkodtak az események viharában, hogy mi történik akkor, ha Vilmos Sándor király meghalna 2021 előtt, hiszen ekkor válna legnagyobb lánya, Amália koronahercegnő nagykorúvá. Ebben az esetben Máxima királyné uralkodhatna, mint kormányzó. Ezt a lehetőséget meglehetősen kínosnak találják a holland polgárok. Az ilyen következmények miatt sem mindegy, hogy ki az uralkodó felesége.
|