Hawaii hatodik legnagyobb szigetének tulajdonosa
Larry Ellison, amerikai milliárdos nemrég megvette Lanai-t, Hawaii hatodik legnagyobb szigetét. Ám csak a napokban nyilatkozott a fejlesztési elképzelésekről. Larry Ellison elmondta, hogy vásárolt egy kis laboratóriumot, és az ott dolgozó szakemberek segítségével szeretné megtanítani az ott élőket arra, miként lehet a természeti környezetet kímélve gazdálkodni. A milliárdos szerint a 141 ezer négyzetméteres területen, kivételes éghajlata miatt, növelni kell a gyümölcs exportját Japánba és más piacokra. Úgy gondolja továbbá, hogy kizárólag elektromos autókat érdemes elterjeszteni és használni a szigeten.
Larry Ellison 2012 júniusában, becslések szerint 600 millió dollárért, vásárolta meg Hawaii hatodik legnagyobb szigetének 98%-át David Murdock-tól. Két szálloda, két golfpálya és klubház is tartozik a vételhez. Az állam mindössze 2 százalékát birtokolja a szigetnek, amelynek mintegy 3100 őslakosa van. Lanai komppal és repülővel közelíthető meg. Ez a bolygónk egyik különleges területe.
Larry Ellison amerikai mágnás, az Oracle Corporation szoftver vállalat alapítója és vezérigazgatója, a világ hatodik leggazdagabb embere. New Yorkban született, Chicago-ban élő nagybátyja és nagynénje fogadta örökbe, és nevelte fel. Édesanyja Florence Spellmann hajadonként esett teherbe egy olasz-amerikai pilótától.
A milliárdos 2004-ben és 2005-ben több mint 12 ingatlant vásárolt Kaliforniában.
Majd 2010-ben megvette az Astor család egykori nyári otthonát is. Ellison egyik figyelemre méltó otthona a kaliforniai Woodside-ban található, ez az Egyesült Államok leggazdagabb városa. A villa a feudális japán építészet egyik remeke, hiszen a XVI. századi japán császári rezidencia mintájára épült. Kaliforniában sok a földrengés, ezért úgy tervezték, hogy túléljen egy 7, 3 magnitúdójú rengést is. A birtok 23 hektáron terül el, és egy 93000 négyzetméteres mesterséges tó teszi még látványosabbá.
Larry Ellison remek pilóta, és számos szokatlan légi járműnek, így harci repülőgépeknek is a tulajdonosa. A milliárdos számos különleges autót is vásárolt, így birtokosa többek között egy Audi R8-nak, továbbá egy McLaaren F1-nek és egy Acura NSX-nek.
Négyszer házasodott és két gyermek apja. Fia, David és lánya, Megan is tehetséges üzletemberek, sőt meglehetősen aktívak. Többek között a Paramounth Pictures tulajdonosaiként értek el eddig figyelemre méltó sikereket, hiszen az általuk piacra dobott „Mission Impossible”, valamint a népszerű „Gohst” filmprodukciókkal jelentős bevételekre tettek szert. Most, hogy az egyre terjeszkedő dinasztia immár a Hawaii szigetek egyikén is megvetette a lábát, tovább erősödött a befolyásuk. Valóságos kis miniállamot birtokolhatnak, hiszen számos luxus szállodahálózat és csodás hoteleket üzemeltetnek Lanai-n. A pazar üdülőparadicsom területén élők életére is hatással lesz a változás.
A szigetek kormányzója, Neil Abercrombie azt nyilatkozta, hogy Mr. Ellison régóta érdeklődött már Lanai iránt.
Szerinte figyelemre méltó a milliárdos szenvedélyes természetszeretete, és részvétele az orvosi kutatásokban, valamint az oktatásban, bizakodással tölti el. Úgy gondolja, hogy a sziget jó kezekbe került.
|