Jackie és Lee
A Bouvier nővérek
Jackie és Lee Bouvier életében és sorsában számos hasonlatosságot fedezhetünk fel. A szépséges nővérek mindig is hírnévre, sikerre és gazdagságra vágytak.
Jackie Bouvier hozzáment Jack Kennedyhez, és az elnök mellett tündökölhetett. Lee sem maradt el mögötte, mert a lengyel származású Stanislaw Radziwill herceggel kötött házasságot, akinek nevét és rangját megtartotta a válás után is. Kennedy elnök meggyilkolása után Jackie Kennedy Onassishoz, a dúsgazdag görög hajómágnáshoz ment feleségül.
Mindkettőjüknek egy fia és egy lánya született. Lee fia, Anthony Svájcban látta meg a napvilágot 1959-ben. Anthony televíziós újságíróként dolgozott. Jackie fia, a hódítóan jóképű John F. Kennedy, a neves George Magazin tulajdonosaként került a rivaldafénybe. Lee Radziwill fia, Anthony feleségül vette Carole Ann DiFalco újságírónőt 1994-ben. John F. Kennedy pedig Carolyn Bessettet vette el. Még a választottajaik keresztneve is szinte azonos.
Különös párhuzam az is, hogy Jackie és Lee fiai szinte egy időben haltak meg. Az egyre népszerűbb ifjú Kennedy furcsa módon éppen akkor zuhant a tengerbe az általa vezetett kisrepülőgépével, amikor bejelentette, hogy folytatni kívánja a családi hagyományt, és politikai pályára készül. A balesetben meghalt a felesége és a sógornője is. Nem egészen egy hónappal azután, hogy az ifjú John Kennedy repülőszerencsétlenség áldozata lett, öt évi betegeskedés után unokatestvére, Anthony Radzewill is elhunyt hererákban.
Jackie testvére Lee nem örül, hogy fia özvegye továbbra is a Radziwill nevet használja. Ráadásul Carole egy televíziós valóság show-ban is szerepel. Lee hercegné természetesen ezt helyteleníti, úgy véli néhai fia sem szeretné, ha ilyen kétes hírnév kötődne a családhoz. Lee és a menye kapcsolata emiatt távolságtartóvá vált.
Jackie Kennedy Onassis Jonh azonban már nem érte meg fia halálát, mivel rákban elhunyt.
Most vegyük szemügyre a lányokat is. Tony nővére, Anna Christina(Tina), 1960-ban született. Az 54 éves Tina Radziwill jelenleg is producerként dolgozik.
John F. Kennedy nővére, Caroline Kennedy Shlossberg napjainkban Japánban nagykövetként képviseli az Egyesült Államokat. Kinevezését annak köszönheti, hogy erőteljesen támogatta Obama elnök kampányát.
Jackie és Lee tehát többször is előkelő házasságokat kötöttek. A legfelső körökben forogtak, szupergazdag élet jutott osztályrészül mindkettőjüknek. Fiaikat szinte egyszerre veszítették el. A Bouvier nővérek lányai korántsem olyan elegánsak, sikkesek, mint amilyen hajdan Jeckie és Lee volt.
Kettőjük közül természetesen az egykori First Lady, Jackie Kennedy vált híresebbé, ám viszonylag korán meghalt rákban. Nővére, Lee Radziwill herecgné már 82 éves, de napjainkban is részt vesz az felső tízezer társági eseményein.
|