A belgák kongói népirtása
Ben Affleck rendezi a "Leopold király szelleme" című történelmi drámát. A film Belgium afrikai gyarmatán, Belga Kongóban játszódik, amit II. Lipót belga király magántulajdonként birtokolt. Az uralkodó Kongót kifosztotta, és mintegy tízmillió afrikait öltek meg a gyarmatosítók.
A produkció II. Leopold 1885-től 1908-ig terjedő rémuralmát vizsgálja akkori magántelepén, a Kongói Szabad Államban. Kegyetlen zsoldos hadserege segítségével munkára kényszerítette a helyi lakosokat az ületetvényeken, hogy az értékes gumit és az elefántcsont megszerezhesse.
A film három ember küzdelmére összpontosít. Egy fekete amerikai misszionárius, egy angol nyomozó újságíró, valamint egy ír kém együtt leleplezi a Kongóban elkövetett visszaéléseket, és így jön létre a történelem első emberi jogi mozgalma.
A II. Leopold belga király 1865-ben lépett trónra. Gyarmatokról álmodott, hogy a kis Belgiumot mérhetetlenül gazdaggá tehesse. Terve sikerült, és egy 1886-os törvénnyel a kongói földterületek többségét kisajátította, amivel az afrikaiak életét ellehetetlenítette. A valóságban E. D. Morel brit újságíró közölt leleplező cikkeket a Kongói Szabad Államban végrehajtott pusztításról, amire válaszul Leopold király a konkurens brit és holland gyarmatokon elkövetett túlkapásokról jelentetett meg tudósításokat fontosabb lapokban.
Ben Affleck filmje a kapzsiságról, az erőszakról, a népirtásról, és a hősies ellenállásról szól a gyarmati Afrikában. Tény, hogy Leopold lett az akkori világ leggazdagabb embere, milliárdokat rejtett el titkos bankszámlákon, és közben Belgium is meggazdagodott. Szinte hihetetlen, hogy a heroikus küzdelem ellenére Belga Kongó csak 1960-ban nyerte el függetlenségét. Belgium fővárosa, Brüsszel ma Európa központja, ahonnan az Európai Parlament vehemensen számonkéri más országoktól az emberiességet, és a demokratikus szabadságjogokat. Mindez jól igazolja, hogy Belgium mindig megtalálja a számítását, lakói pedig a napos oldalon sétálnak. Az ország kegyetlen, kizsákmányoló múltja és tízmillió ember halála azonban nem merülhet feledésbe. Erről gondoskodik most Ben Affleck a produkciójával. A mű Adam Hochschild könyvének felhasználásával készül, és Farhad Safinia írta a forgatókönyvet. Affleck olyan filmgyártó partnerekkel is együttműködik, mint Martin Scorsese és Harry Belafonte.
|