g

 

Az afro-panamai liechtensteini hercegnő

 


Angela Gisela Brown volt az első afrikai, aki 2000 januárjában egy európai uralkodó családba beházasosodott, és Maximilian liechtensteini herceg felesége lett. Egyes európai királyi családok ezt akkor negatívan értékelték, sőt Liechtensteinben sem lelkesedett mindenki, viszont sokan előítélet nélkül elfogadták az ifjú párt.

fAngela Brown Panamában született egy hétköznapi családban, és divattervezést tanult a New York-i Parsons Design Schoolban. A diploma megszerzése után Oscar de la Renta díjat kapott. Létrehozta a saját "A. Brown" nevű tervezővállalatát, melynek vezetése közben találkozott a liechtensteini herceggel, aki 2000-ben feleségül is vette. Maximilian, a jelenleg uralkodó liechtensteini herceg, II. Hans-Ádám másodszülött fia és nem remélheti, hogy valaha is megörökölheti a trónt. Maximilian napjainkban az LGT csoport vagyonkezelési és magánbanki csoportjának vezérigazgatója. Ez a cég még az 1920-as években jött létre, és sikeres vállalkozásnak bizonyult, hiszen ez a bank teszi igazán gazdaggá a hercegséget. Virágzó állam és boldog család. Ebben az idilli környezetben, 2001-ben megszületett Angela és Maximilian közös gyermeke, Alfons. A kisherceg a hatodik helyen áll az örökösödési sorrendben.

A divattervezési hátterén és Maxmilian of Liechtensteinnel való házasságán kívül Angela hercegnőről keveset tudunk. A család távol tartja magát a nyilvánosságtól, amennyire csak lehetséges. Az azonban tény, hogy Angela már az európai monarchia új generációjához tartozik. A világ globalizálódik, az emberek mindenütt mozgásba lendültek, és egyre többen elhagyják eredeti hazájukat. A változáshoz a régi uralkodó dinasztiák is alkalmazkodnak. Míg a múltban egy herceg kizárólag jelentős uralkodói család hercegnőjét vehette feleségül, főként politikai előnyök érdekében, ma már szerelemből is házasodhat. A miniállam banki tevékenységének köszönheti, hogy az egyik leggazdagabb monarchiává vált Európában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Archívum Kapcsolat