g

eA Vatikán globalista barátai

Jön az inkluzív
kapitalizmus!

 

Ferenc pápa csatlakozott a kapitalizmus megreformálására törekvő "Council of Inclusive Capitalism" (Befogadó Kapitalizmus Tanácsa) csoporthoz. A globális üzleti vezetők új szövetsége állítólag a bolygó igényeinek jobban megfelelő, igazságosabb gazdasági rendszer kidolgozásán fáradoznak. Ebben olyan tekintélyes múlti cégek vesznek részt, mint a Visa, a Johnson & Johnson, a BP, az Allianz és a Bank of America, továbbá társult hozzájuk számos nemzetközi alapítvány, valamint globális nonprofit szervezet is. A tanácsnak Ferenc pápa lesz az erkölcsi útmutatója. Ez azért érdekes, mert állítólag elítéli az uzsorás kapitalizmust, miközben szövetségre lép legnagyobb képviselőivel.

A tanácsot mintegy 500 vállalat alkotja, amelyek együttesen 10,5 billió dollár vagyont kezelnek, és mintegy 200 millió munkavállalót alkalmaznak, több mint 163 országban. Elgondolkodtató, hogy éppen a legnagyobb profittermelők akarnak igazságos, megbízható gazdasági rendszert teremteni. Tapasztalhattuk, hogy az óriáscégek működése eddig nem igazán a nép érdekeit szolgálta. A tanácsot a globális vezetők egy csoportja irányítja, az úgynevezett „Guardians for Inclusive Capitalism”, melynek tagjai évente találkoznak Ferenc pápával és Turkson ghánai bíborossal. Ez utóbbit már Ferenc pápa utódjaként is emlegetik. Állítólag Turkson lesz majd a keresztény világ első fekete pápája.

Eközben a Ford Alapítvány és a Bank of America már az új kapitalizmuson alapuló, igazságos társadalom létrehozását szorgalmazza. Az a Bank of Amerika, amelyet az USA kormánya beperelt az Egyesült Államokban 2008-ban elkövetett jelzáloghitel-válsággal összefüggő csalások miatt. A Mastercard szikh származású vezérigazgatója, Ajay Banga pedig azt szeretné, hogy minden vallás működjön együtt, mert szerinte ez a globalizmus lényege. Cseppet sem zavarja az a tény, hogy a vallások alapvetően különböznek egymástól, ezért nem tudnak egymással egyetértésben fellépni.
A pápa érdekes módon ahhoz a szövetséghez csatlakozott, amelynek résztvevői ma is a francia forradalom hajdani értékeire, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméire hivatkoznak. Úgy tűnik megfeledkezett arról, hogy az egykori szabadkőműves illuminátusok annak idején a katolikus egyház szisztematikus megsemmisítésébe kezdtek.

Még meglepőbb, hogy az Inkluzív Kapitalizmus Tanácsának alapítója Lady Lynn Forester de Rothschild. Személye azért is figyelemre méltó, mert tagja az Egyesült Államok Demokrata Pártjának.
A Vatikánnal kötött megállapodás bejelentésekor Lynn Forester de Rothschild azt nyilatkozta, hogy "Ez a tanács követi Ferenc pápa útmutatásait." Vagyis a pápa szövetséget kötött a globális pénzügyi világ legnagyobb alakjaival, akiket lényegében a Rothschild bankárcsalád vezet. Ugyanezek az emberek hozták létre 1945 után az IMF által irányított globalizációs modellt. A kormányoknál erősebb óriás vállalatok sok esetben tönkre tették a hagyományos vállalkozásokat azzal, hogy olcsó munkaerőért Mexikóba vagy Kínába telepítették a cégeiket. És most azok, akik eddig erőfölényükből profitáltak, azon fáradoznak, hogy jobbá tegyék a világot? Nehéz elhinni.
Lady Lynn Forester de Rothschild nem más, mint a londoni NM Rothschilds Bank 90 éves nyugdíjas megamilliárdos vezetőjének, Sir Evelyn de Rothschildnek a felesége. Lady Lynn azonban más közegből érkezett, hiszen egy amerikai munkáscsaládban született, New Jersey-ben. Mielőtt Sir Evelyn feleségül vette Lynnt, a hölgy már jó barátságot ápolt a brit Ghislaine Maxwell-lel. Miután Ghislaine apját, a brit médiamágnás Robert Maxwellt, a Moszad hajdani ügynökét nyilvánvalóan meggyilkolták, Lynn Forester 1991-ben nagyvonalúan hagyta, hogy Ghislaine a manhattani lakását teljes körűen használhassa.

fMint ismeretes Maxwell valójában Jeffrey Epstein partnereként állt bíróság elé a közelmúltban a gyermekszex kereskedelemben való bűnrészesség miatt. Ghislaine Maxwell egyébként állítólag Lady Lynn manhattani címére regisztrált egy nonprofit szervezetet TerraMar néven, amelyet még Epsteinnel együtt 2012-ben hoztak létre óceánjaink megmentésére, közölte a geopolintel.fr portál. Amikor Epsteint letartóztatták, Ghislaine gyorsan felszámolta a nonprofit szervezetet. A TerraMar egyik adományozója pedig nem más, mint a Clinton Alapítvány volt. Lady Lynn-nek a másik kedves ismerőse egyébként Hillary Clinton, akinek a férjét, Billt nagyjából két tucatszor regisztrálták Epstein "Lolita Express" magángépén, amely a szexszigetre szállította. Lynn és férje, Sir Evelyn Rothschild szoros kapcsolatot ápol Clintonékkal. Még 2000-ben Rothschildék nászútjuk egy részét vendégként töltötték Clintonék Fehér Házában. Lynn Rothschild 1992 óta segítette Bill és Hillary Clinton politikai kampányait, de az ugyancsak demokrata John McCaint is támogatta.
Lynn és barátai ma a kapitalista reform erkölcsi gyámjainak nevezik magukat a Vatikánban lévő barátaikkal együtt. Lynn de Rothschild szerint a kapitalizmus óriási globális jólétet teremtett, de túl sok embert hagyott hátra. Most a szövetség tagjai azt mondják, hogy a jövőben minden megváltozik. Meg akarják hallani a föld kiáltását, a szegények jajszavát, merthogy eddig nem hallották.
A Clintonokhoz, Rothschildokhoz és a Rockefellerekhez hasonlóan Ferenc pápa is egy olyan gazdaságfilozófiát vall, amelyet gyakran állammonopolista kapitalizmusnak is neveznek. A verseny szerintük lelkileg megalázó. Ezért az üzleti vállalkozásoknak, a vállalatoknak, a munkaerőnek és az államnak együtt kell működniük. A vállalati kvóták, árak és bérek megállapításával központilag irányítanák a jövőben a gazdaságot. Szabályozzák az egyéni magatartást a társadalmi rend védelme érdekében, ami állítólag mindenki számára igazságos életszínvonalat biztosít majd. A hatalommal való visszaéléseket pedig a római katolikus elit erkölcsi útmutatásai és tanácsai akadályoznák meg. Emlékezzünk csak az elmúlt időszak számos vatikáni botrányára, a pénzügyi, valamint szexuális visszaélésekre, a kétes ingatlan és befektetési ügyletekre, amelyekről számos nyugati orgánum tudósított, így a La Repubblica újság, továbbá a france24.com portál, sőt a BBC is. Mindez nem túl megnyugtató.
Nyilván azért váltotta Benedek pápát Ferenc, hogy szabad utat kapjon az általunk is jól ismert szocializmus, vagyis a kötött bérek és a szigorú központi irányítás. Ezt a kelet-európai országok jól ismerik, és egyáltalán nem kérnek belőle. Annyi lenne a különbség, hogy a magánvállalatokat nem szüntetik meg, csak keményebben szabályoznák. A leggazdagabbak viszont továbbra is mindent megtehetnek, a többiek csak azt, ami a hatalom szerint hasznos a világnak.
Az sem véletlen, hogy 2020. decemberében jelentették be az indulást, úgy tűnik, hogy megvárták, amíg Trump elveszíti a választást. Most már szabad az út, Amerika az övék. Vigyázó szemüket pedig Kínára vetik, hiszen ott van az ígéretes, működő mintaállam, ahol a kapitalizmus és a szocializmus sajátos elegyét hozták létre. Eközben a francia forradalom eszméit, veszélyes hívószavait mantrázzák. Felsejlik az új ghánai fekete pápa alakja is, továbbá rebesgetik, ha netán az Egyesült Államokban egészségi okokból Biden visszalépne, akkor a szintén színes bőrű Kamala Harris készséges együttműködésére is számíthatnak. A szövetkező 500 szuper vállalatból létrejövő hatalmi koncentráció pedig alkalmas az egész világ gazdasági és politikai befolyásolására, valamint uralására, ám erre ezeket a cégeket senki nem hatalmazta fel.

Íme, a globalista háttérhatalom néhány előretolt képviselője:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Archívum Kapcsolat