FŐOLDAL Archívum Kapcsolat

     
 

Veszélyes gazdagság!

A Burger étteremhálózat királynője

 

 

A világtól elvonultan él Amerika egyik fiatal milliárdosa, Lynsi Snyder, asszony nevén Lynsi Martinez Torres, az In-N-Out Burger étteremhálózat örökösnője, aki az  idén május 5-én lesz 32 éves. A csinos fiatal nő szándékosan rejtőzködik, hiszen eddig már kétszer kísérelték meg elrabolni. Snydert először 17 évesen, középiskolás lányként akarták megfosztani a szabadságától, hogy utána váltságdíjat kérjenek érte. Mindez néhány hónappal azelőtt történt, hogy apja, Guy Snyder kábítószer-túladagolásban meghalt.

Másodszor 24 esztendősen rabolták el, amikor már teljes munkaidőben dolgozott a családi cégnél. Szerencsére megszökött a fogvatartóitól. Még abban az évben meghalt nagymamája, Esther, aki a fia halála után irányította a hatalmas vállalatot. Ezek az események annak ellenére történtek, hogy Lynsi egy tanyán nőtt fel Észak-Kaliforniában. Apja privát keresztény iskolát is létesített a számára, hogy távol tartsa tőle az idegeneket. Lynsi két féltestvére, Tracy és Teri társaságában nevelkedett, akik anyja előző házasságából születtek. A szörnyű megrázkódtatások arra késztetik ma is Lynsi Snydert, hogy szigorú óvintézkedéseket alkalmazzon.


Noha mindent elkövetnek, hogy homály fedje magánéletüket, de azért mindig kiszivárognak az információk.

Lynsi ma elnöke és egyedüli tulajdonosa a gyorsétterem- hálózatnak. Harmadik férje, Val Torres Jr. építési vállalkozó és amatőr autóversenyző volt. Hét hálószobás, 16 fürdőszobás, 16.000 négyzetméteres Bradbury kastélyban laktak Kaliforniában. Ez a házasság sem tartott sokáig.  Lynsi harmadik válása zajlott tavaly. Második házasságából ikrei születtek, (Ella Jade és Silas Diego), a harmadikból pedig egy fia. A három gyermekes családanyának ma már az egész család védelméről gondoskodnia kell.
Lynsi ritkán jelenik meg céges rendezvényeken, és csak néha nyilatkozik a sajtónak. Egyetlen szenvedélye a gyorsulási verseny, amihez azonban ragaszkodik.

 

 

 

 

 

 

 

 
 
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2014. Minden jog fenntartva
Design: C@diz