FŐOLDAL Milliárdos írók Művészet
 
 

Épül a Real Madrid mesterséges szigete

 

A Real Madrid Klub egy mesterséges üdülő szigetet épít az Egyesült Arab Emirségekben. Az 1000 milliárd dolláros beruházás 2015-re valósulhat meg. Ez a döntés azért is érdekes, mert a Ferrari élményparknak, ami 2010-ben nyitotta meg kapuit Abu Dhabiban, egyelőre még veszteséges a gazdálkodása, és kétséges a fenntarthatósága is. A Real Madrid Klub üdülő létesítménye szintén vidámpark jellegű, mint a Ferrarié, csak hatalmasabb komplexum lesz. A sziget 50 hektáros területe nagyobb, mint a Vatikáni Államé. A tervek impozánsak, és évente egymillió érdeklő látogatására számít majd a Real Madrid Klub.

 

 

Az elképzelések szerint ötcsillagos, csodás luxus szállodát létesítenek, továbbá megépítik az első olyan 10 000 embert befogadó stadiont, amelynek az egyik oldala a tengerre nyílik. Ezen kívül helyet kap itt a futball csapat "Királyi Klubja", továbbá számos villa, több focipálya és sportklinika is. Itt épül az első olyan vidámpark, amely mesterséges szigeten található, és egyesíti a turizmust, valamint a sportot. A sziget pompás kikötőjében sétahajók várják a turistákat.
Florentino Perez, a Real Madrid elnöke elmondta, hogy ők választották a helyszínt, hiszen a Közel-Kelet stratégiai szempontból rendkívül előnyös, mivel 4 órás repüléssel egyaránt megközelíthető Európából, Afrikából és Ázsiából.

 

Ras Al Khaimah, az Egyesült Arab Emirségek (EAE) kormányának képviselője azt nyilatkozta, hogy a projekt az arab állam támogatásával épül fel.
Az Egyesült Arab Emirségek vezetőinek figyelmét ugyanis felkeltette a Ferrari Élménypark, ami 2010 óta látogatható Abu Dhabiban. Úgy látszik, az EUE annak ellenére támogatja a Real Madrid szigetének tervét, hogy a Ferrari Élménypark egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mindez azt bizonyítja, hogy az Emirségek napjainkban is számolatlanul költik a pénzt. A döntésüket tovább erősítette az a tény, hogy Emirségek szomszédságában lévő Katarban rendezik a FIFA Világ Kupát 2022-ben.

 

A sziget projektet 2015-re valósítják meg.

 

 

 


 
   
   
 
 
www.cadizmedia.hu © 2010. Minden jog fenntartva
Design: C@diz